Julius Tomasovce barátom vasárnap reggelre ezzel a kis versikével lepett meg.

Fejed gyűrt, nedves párnádról fel ne vesd,

Mit neked a kelő nap, csúf óra se csörög,

Álmos reggelen tunyán bámulsz ki fejedből,

Ne gondolj gondra, aludj még vissza édesen.

Tátott szájad sarkából a nyál kicsorog,

Takaród gyűrve két ernyedt combod közt,

Ne mozdulj, míg asszonyod serényen,

Friss kávéval nem közelg feléd.

Halkan leteszi melléd a szekrényre,

Bögre fülét engedve pajkosan hajadba túr,

Rád nevet, kitakar, de te csak maradj nyugton

Vasárnap van, ezt se muszáj e szent napon.