Válogatott napi évfordulók

2025. július 19. 00:07 - hudobny

100 éve született RAKSÁNYI GELLÉRT

2025. július 19-én 100 éve született RAKSÁNYI GELLÉRT színész

2008-ban hunyt el, s voltaképpen jó egészségben élt 83 évig. Életében fizikai képességeiről legendák szóltak. Fiatalon például azzal riogatta a régi Nemzeti Színházba látogató közönséget, hogy az emeleti karzaton kézenállva fogadta őket. Egyszer le is zuhant a háromemeletnyi mélységbe, és bár összetörte magát, maradandó sérülést nem szenvedett. A zuhanást talán az eggyel több fröccs okozta - nem sértő ezt feltételezni, hiszen ő maga anekdotázott róla mindig, mennyire kedvelte az élet apró örömeit. Szerette a jófajta borokat, szeretett enni, imádta a nőket, szenvedélyes játékos volt, egyszóval szeretett élni.

Színésznek is a móka kedvéért állt, s noha igazi főszerepet nem kapott, a legkiválóbb epizodisták egyike lett belőle. Volt Biberach a Bánk bánban, Ferdiscsenko A félkegyelműben és a Postás a Tótékban, s számos népszerű filmben is láthattuk, például a Húsz órában, a Körhintában, a Rákóczi hadnagyában, s máig emlékezetes alakítást nyújtott a Rózsa Sándor című filmsorozatban. A szakmában mindenki csak Kutyunak hívta, bohém természete, kedves vagánysága miatt mindig is a kollégák egyik kedvence volt, országos népszerűséget azonban csak akkor szerzett, amikor bekerült a Szomszédok című teleregénybe, amelyben Hegyi Bernátot, a nyugdíjas főügyelőt alakította. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2025. július 18. 00:06 - hudobny

415 éve hunyt el CARAVAGGIO

2025. július 18-án 415 éve hunyt el CARAVAGGIO olasz festő

Meglehetősen zűrzavaros életet élt, sorsát jórészt bírósági aktákból ismerjük, ha nem lett volna a barokk egyik legzseniálisabb művésze, valódi útonállóként tartanánk számon.

"Tőrrel az oldalán jár, mindig kötekedésre és verekedésre készen" - írta róla egy kortársa, s utcai randalírozásainak gyakran voltak komoly következményei, Rómából például azért kellett menekülnie, mert agyonszúrt valakit. Egyébként példás rend szerint élt, két hetet festett, majd négy heti "szabadságot" engedélyezett magának, amit jórészt kocsmai dorbézolásokkal töltött, ha a pincér rosszat szólt, máris repültek a flaskák. Élete szakadatlan meneküléssel telt, egy sértett máltai lovag még bérgyilkosokkal is üldöztette, s végül ők ölték meg.

A festés során is fenegyerekként viselkedett, csodálatos festményei akkoriban heves viták középpontjában álltak. Szinte minden bibliai témájú képére festett valami szentségtörő dolgot, az ő ábrázolásában Szent Máté olyan lett mint egy "vén koldus", Szűz Mária pedig mint egy "felpuffadt utcalány". És ő ábrázolta először Jézust szakáll nélkül. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2025. július 18. 00:03 - hudobny

45 éve hunyt el KOMLÓS JÁNOS

2025. július 18-án 45 éve hunyt el KOMLÓS JÁNOS író, konferanszié, színigazgató

"Igen magas termetű, de mintha egy kicsit púpos lenne. Arca tokásodó, szemgödrei erősen táskásak, szemei aprók, vágottak. Szája nedves, alsó szájszéle feltűnően húsos és vastag. Orra keskeny, kicsit görbe... Arcán olykor a kétségbeesés jelei. Beszéd közben sűrűn pislog." Ezeket a sorokat nem a Notre Dame-i toronyőr csúfságának leírásából vettük, hanem a népszerű konferansziét, Komlós Jánost méltató írásból, s ha a mai olvasó csak erre támaszkodna, bizony nem igen hinné, hogy a modern kabaré egyik legnagyobb alakjáról van szó.

Akik azonban még látták-hallották őt - s ezek nem kevesen vannak -, azok szép emlékeket őriznek róla. S tartozunk az igazságnak bevallani, hogy a fenti sorokat leírt kritikus - Regős János - is tudta; Komlós akarattal volt olyan, amilyen. Célja volt vele. Testi adottságait nem tudta megváltoztatni, ezért felhasználta hibáit is. Sőt, rá is játszott látszólagos esetlenségére. A kisujjában volt a szakma minden fortélya, a színpadon mégis kicsit szégyenlősnek mutatta magát, azzal a titkolt szándékkal, hogy a közönség inkább a szövegre figyeljen. Zseniális felismerés volt ez, egyik titka sikereinek.

A hatvanas évektől a legnépszerűbb konferanszié volt, a színpadon és a tévében is nagy sikereket aratott. Kiváló humorú író volt, sok könyve jelent meg, és kabaréjelenetei is sikert arattak. Emellett hosszú évekig ő volt a Mikroszkóp Színpad igazgatója, s azzal is tanúbizonyságát adta emberi nagyságának, hogy ő maga segítette színpadra legveszélyesebb konkurenciáját, Hofi Gézát.

Nagyon szerette a hazáját. Amint egy konferanszában el is mondta: "Az országot, melyet hazámnak nevezek, nem hagynám el soha. Csavarogjanak mások a nagyvilágban, fedezzenek fel ismeretlen földrészeket, szokatlan szokásokat, én nem mozdulok innen... itt mindig közbejön valami". (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza Komlós János Fő a fejünk című könyvét kínálja antikvár példányban. 

 

Szólj hozzá!
2025. július 17. 00:20 - hudobny

100 éve született NAGY LÁSZLÓ

2025. július 17-én 100 éve született NAGY LÁSZLÓ költő

Halkszavú lírikus volt, ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - a XX. század magyar költészetének legragyogóbb képviselőjeként tiszteljük emlékét.

Életét és művészetét ezer szál kötötte a hithez és népi gyökereihez - Iszkázon született -, e két elkötelezettsége befolyásolta minden cselekedetét és valamennyi irodalmi megnyilvánulását. Első versét még gyerekként írta, s bizony a "Réce, réce, kanréce, / Nem kell nekem ebédre!" szellemes kis kétsorosa nem aratott valami nagy sikert. Amint Nagy László később be is vallotta: " Ez az első versem. Azért emlékezetes, mert nagyon megvert érte az apám. Azon a vasárnapon ugyanis, mivel én büdösnek találtam a tollát, a testvéreim sem ették meg a kacsát".

Nagy Lászlót később az élet is sokszor megverte őszinte verseiért, de zokszó nélkül viselte sorsát. Talán mert a falusi élet megtanította rá; az erősebb természeti (és társadalmi) hatalmakkal kár mindenáron küzdeni. S bár becsülte a szavak erejét, igazán a két kezével végzett munkában bízott. "Ajándékkal ért fel, ha nézhettem, hogyan dolgozik a kovács, a bognár, az asztalos vagy a szíjgyártó" - vallotta be később, s ő maga is aranykezű ezermester volt. S a versen kívül csak a munka volt szent előtte, sokszor a lantot is letette miatta.

Gondolkodását legjobban talán az jellemezte, amikor egyszer a versfaragás megszakításának okát firtató kérdésre tiszta őszinteséggel válaszolta: "Hazamegyek Iszkázra. Meg kell már csinálnom a fészer tetejét". (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza Vasy Géza monográfiáját kínálja, antikvár példányban. 

A nemrég megjelent Ki viszi át a Szerelmet című kötet 10%, Nagy László verseskötete pedig 30% kedvezménnyel rendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. július 17. 00:11 - hudobny

90 éve született DONALD SUTHERLAND

2025. július 17-én 90 éve született DONALD SUTHERLAND kanadai színész

Azon kevés sztárok egyike volt, aki komoly előtanulmányok után, évekig tartó színpadi gyakorlat, azaz a mesterség alapos ismeretében lett színész, így nem is "csak" színész, sokkal inkább színművész.

Ennek ellentmondani látszik ugyan, hogy első szerepét egy gyengécske olasz horrorfilmben alakította. 1967-ben azonban A piszkos tizenkettő című filmben már alaposan kitett magáért, nemsokára pedig az M.A.S.H. című filmben nyújtott alakításával helyet követelt magának a legjobbak között. Ezt követően nagyon sok népszerű, de egyben értékes filmben játszott, a rendezők szerettek vele dolgozni, mert ritka sokoldalú színész volt, félelmetesen gonosz figurákat éppúgy hiteles tudott megformálni, mint szeretetreméltókat. Jó példa erre a Klute, a Kelly hősei, A sáska napja, a Huszadik század, vagy a Tű a szénakazalban című filmje, amelyek mindegyike eljutott hozzánk is. Némely szakértők legjobb szerepformálásának Fellini Casanovájának címszerepét tartják, az általa fehérre púderezett arccal megformált nőcsábász a kritikusok elismerését is kivívta, de dícsérték Fellini választását is, aki a szerepet eredetileg Gian Maria Volonténak szánta.

Szinte élete végéig elhalmozták szerepekkel, nyolcvan évesen még négy filmet forgatott. Ám biztos ami biztos, gondoskodott tehetsége továbbéléséről is; fia, Kiefer is tanúbizonyságát adta kiváló képességeinek. A nagyszerű színész szép kort ért meg, tavaly nyáron hunyt el. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2025. július 17. 00:04 - hudobny

105 éve született KÁRPÁTI RUDOLF

2025. július 17-én 105 éve született KÁRPÁTI RUDOLF vívó

Rá igazán illett "a pást művésze" megállapítás, hiszen Zeneakadémiát végzett, s csak azért nem hódította meg a hangversenydobogót, mert a vívás más irányban fejlesztette karizmait, s így választania kellett, hegedül, vagy vív. S bár a zeneszeretők lehet, hogy egy új Paganinivel lettek szegényebbek, a magyar sport elégedetten nyugtázhatta döntését; a legnagyobb kardvívók egyike lett ugyanis belőle.

A két "öreg" világklasszis, Gerevich Aladár és Kovács Pál mellett ő volt a legfiatalabb muskétás, s akkoriban nem lehetett legyőzni őket. Négy egymást követő olimpián szereztek aranyérmet, Kárpáti ráadásul Melbourne-ben és Rómában megnyerte az egyéni versenyt is, úgyhogy hat olimpiai aranyat örzött a vitrinjében, más világversenyeken szerzett érmei pedig megtöltöttek volna egy háromajtós szekrényt is. Nemcsak kiváló vívó volt, de legendásan sportszerű ember is. Melbourne-ben például emlékezetes asszót vívott a francia Lefevre-rel; 4:1-re vezetett a magyar fiú, amikor egy kétséges találat esett, s a zsüri döntése előtt Kárpáti bemondta a tust - magánál. 4:2 után aztán persze bevitte a győztes találatot.

A fair play szabályait minden körülmények között megtartotta, egyébként pedig kötélidegei voltak. A római olimpia döntőjében 4:4-re állt Pawlowski ellen, amikor a döntő támadásnál kétszer is megtorpant a páston. Talán ez készítette ki a lengyelt. Kárpáti ismét aranyat nyert, Fuchs Jenő óta ő volt az első, aki meg tudta védeni kard egyéni elsőségét. Pontosan negyven éves volt akkor.

Még a sportot nem kedvelő zeneszeretők is hálásak lehetnek neki, zenei szerkesztőként dolgozott a Magyar Rádióban, s ő ismertette meg Albinoni Adagio című művét a magyar rádióhallgatókkal. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. július 16. 00:09 - hudobny

25 éve hunyt el PETRI GYÖRGY

2025. július 16-án 25 éve hunyt el PETRI GYÖRGY költő

Újságíróként kezdte pályafutását, de hamar publikálási tilalom alá vették, így versei csak külföldön jelenhettek meg. A nyolcvanas években a Beszélő című szamizdat folyóiratot szerkesztette, s csak a rendszerváltozás óta jelenhetett meg szabadon. A 2000-ben bekövetkezett halála előtt azonban több kötetét is kiadták, megjelentek összegyűjtött versei, sőt, egy Beszélgetések Petri Györggyel című könyv is.

A képen látható könyv 30% kedvezménnyel rendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
2025. július 16. 00:07 - hudobny

40 éve hunyt el HEINRICH BÖLL

2025. július 16-án 40 éve hunyt el HEINRICH BÖLL német író

Egész életében az elvárások ellenében cselekedett, már gyermekkorában szabadulni igyekezett apja szigorú katolikus nevelése alól, később - amikor már tehette -, meg is szakította kapcsolatait az egyházzal, s írásaiban is előszeretettel fricskázta a katolicizmust. Amikor érettségi előtt minden osztálytársa belépett a Hitlerjugend-be, ő kívül maradt, mert amint később írta" "nem szerettem az egyenruhát, és sose lelkesedtem a masírozásért".

Pedig lett benne része bőven, előbb munkaszolgálatra hívták be, majd hat évig harcolt a fronton, járt nálunk is, amint arról az Ádám, hol voltál? című könyvében be is számolt. Később írásaival "lógott ki a sorból", sokat támadták - úgymond - vallásellenességéért, "szelíd anarchizmusa" miatt pedig még a terrorizmus támogatásával is megvádolták. Többen bírálták a nők ábrázolása miatt is, szemére vetették például, hogy könyveinek "nemigen van olyan nőalakja, akinek a nemi élet testi szükséglet vagy gyönyörűség volna".

Pedig bizonyára ismert ilyen nőt, ő maga is nős volt, felesége három fiút szült neki. Nagyon sok könyve olvasható magyarul, természetesen leghíresebb regénye, a Katharina Blum elvesztett tisztessége is. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza az író Katharina Blum elvesztett tisztessége című világhírű regényét kínálja, antikvár példányban. 

 

Szólj hozzá!
2025. július 16. 00:07 - hudobny

105 éve hunyt el BENCZÚR GYULA

2025. július 16-án 105 éve hunyt el BENCZÚR GYULA festő

Már első képe, a Hunyadi László búcsúja nagy sikert aratott, tanára lett a müncheni akadémiának és kegyeltje II. Lajos bajor királynak. Sikerei csúcsán, 1883-ban tért haza, elfogadva Trefort Ágoston felkérését a Mesteriskola igazgatója lett.

Ettől fogva ő határozta meg a hivatalos stílust, az ő művészi iránymutatásának követése lett a siker záloga. Számos állami megrendelést kapott, korának legmegbecsültebb festője volt. Híres történeti képek sorát festette, s a II. Rákóczi Ferenc elfogatása, a Vajk megkeresztelése, a Budavár visszavétele és a Diadalmas Mátyás című képei fölényes szakmai tudásról tanúskodnak. Művei nagy sikert arattak, mert amint Lyka Károly írta: "Alig van festőnk, aki olyan biztos ösztönnel megértette volna a módos közönség titkolt becsvágyát". Egy másik kritikusa bővebben kifejtette titkát: "Az arisztokrácia és a plutokrácia öntudatának közvetítőjeként Benczúr művészi felfogása tükrözi azt a mindenáron való feltűnni vágyást és hatásos reprezentáció-igényt, amelyet e két társadalmi réteg kifejezésre akart juttatni".

Sokan azonban bírálták felfogását és képeit. Több kritikusa úgy vélte, hogy gazdagon berendezett képei nagyon fullasztóak. Finomabb fogalmazás szerint is meg kell azonban annyit állapítani, hogy csodás képeit a barokk pompája jellemzi. Nemcsak az állam, de az arisztokrácia és a főpapság is elhalmozta megrendelésekkel, kedveltek voltak portréi, melyek közül kiemelkedik Károlyiné arcképe. Legszebb festményeit a Nemzeti Galéria őrzi, de van műve a híres Uffizi-képtárban is. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2025. július 15. 00:09 - hudobny

95 éve született SZABÓ GYULA

2025. július 15-én 95 éve született SZABÓ GYULA színész

Egészen fiatalon már dolgozott, a Kismotor és Gépgyár elődjénél volt munkás, s a színészettel műkedvelőként ismerkedett meg. Ösztöndíjjal jutott be a főiskolára, amelyet elvégezve az Ifjúsági Színházba került. Aztán több társulatot megjárt - sokszor úgy, hogy ki sem mozdult a színházépületből -, játszott a Petőfi, a Jókai, a Thália és az Arizona, illetve a Művész Színházban, s számos emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez.

Kezdetben főként népi hősök megformálásával aratta sikereit, de sokoldalú művész volt, így ugyanolyan remekül játszotta Julien Sorelt mint Arturo Uit, Hábetler Jánost Fejes Rozsdatemetőjében és Göndör Sándort A falu rosszában. Gyakran látható a tévében, hiszen számos filmben foglalkoztatták, híres sorozata volt A Tenkes kapitánya és a Rózsa Sándor. Művészi eszközeinek gazdagságát mutatja, hogy jellegzetes hangját is alaposan kiaknázta, szinkronszerepei a mesterség csúcsteljesítményei, mindenki tudja, hogy az ő hangján szólt a népszerű rajzfilm-figura, Dr. Bubó, minden idők legnépszerűbb sorozatában, a Dallasban Clayton Farlow magyar hangját kölcsönözte, és a hazai képernyőkön mostanában is gyakran feltűnő Columbo felügyelő is az ő hangján fejti meg, hogy ki a gyilkos.

Kicsit hasonlított is a híres nyomozóra, ő is meditatív alkat volt. 2014-ben hunyt el. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2025. július 15. 00:06 - hudobny

90 éve született KEN KERCHEVAL

2025. július 15-én 90 éve született KEN KERCHEVAL amerikai színész

Mivel a tévécsatornák rendszeresen ismétlik a Dallas című filmsorozatot, a főszereplőit is ismeri mindenki mifelénk is. Itt van például mindjárt az állandóan póruljárt Cliff Barnes alakítója, Ken Kercheval, akinek jószerivel a Dallas volt az egyetlen említésre érdemes filmje.

Az viszont biztos, hogy messze a legnépszerűbb, így amikor véget ért a Dallas, ünnepeltünk is a padlóra került. De már a sikert sem tudta feldolgozni, a Dallas forgatása alatt valóságos alkoholista lett, a producerek fejében még az is felmerült, hogy Cliffet kiírják a sorozatból, szívbéli jóbarátja, a Dallasban Pamelát alakító Victoria Principal mentette meg mindig. Vele a sorozat szerint is jóban volt, ám a történet fő vonulata a Cliff és a Jockey Ewing közötti kíméletlen harcra épült. A valóságban egészen más volt a helyzet, Ken Kercheval és a Jockeyt alakító Larry Hagman nagyon jó barátok voltak. Igaz, a forgatások szüneteiben állandóan civakodtak, de legfőképpen azért, mert Ken az italozás mellett szenvedélyesen dohányzott is, amit Larry Hagman nem bírt elviselni - az alkoholt viszont ő is túlzottan szerette. Larry Hagman alkoholizmusának a színész májátültetése vetett véget, Ken Kercheval pedig tüdőrákkal fizetett a bagózásért.

2019-ben, 83 évesen hunyt el, és kész orvosi csoda, hogy önpusztító szenvedélyeivel ilyen sokáig élt. A Dallas utáni sikertelen karrierje szerelmi életét is megviselte, háromszor vált el, feleségei összesen hét gyereket szültek neki. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2025. július 14. 00:09 - hudobny

50 éve hunyt el LENGYEL JÓZSEF író

2025. július 14-én 50 éve hunyt el LENGYEL JÓZSEF író

A Somogy megyei Marcaliban született, s a dunántúli táj hangulata sokáig befolyásolta irodalmi munkásságát is. Kezdetben expresszionista verseket írt, de igazán a Visegrádi utca című regényével tört be a magyar irodalomba. Azidőtájt Moszkva mellett élt, de Szibériába száműzték, s miközben 18 évig sínylődött különböző táborokban, itthon azt sem tudták, él-e. Szabadulása után hazatért, s a novella-irodalom egyik legjelesebb alkotója lett. Legjobb könyve a Visegrádi  utca és a Prenn Ferenc hányatott élete, de ismert novellája az Oldás és kötés, kivált, hogy Jancsó Miklós filmet forgatott belőle. (KalPress)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza a Lengyel József noteszeiből című kötetet és a Mit bír az ember címmel megjelent két kisregényét kínálja, mindkettőt antikvár példányban. 

 

Szólj hozzá!
2025. július 13. 00:08 - hudobny

45 éve hunyt el SERETSE KHAMA

2025. július 13-án 45 éve hunyt el SERETSE KHAMA botswanai politikus, államférfi

Botswana talán legtekintélyesebb történelmi személyisége Seretsa Khama, róla van például elnevezve a gaborone-i nemzetközi repülőtér. Seretse Khama volt a független Botswana első államfője, aki 1966-tól haláláig állt az ország élén. Seretse Khama kapcsán feltétlenül szólni kell a házasságáról. A fiatal politikus ugyanis egy fehér lányt vett feleségül, ami akkoriban nagy botrányt kavart. Dél-Afrikában ugyanis törvény tiltotta a feketék és fehérek házasságát, és az apartheid rezsim nem nézte jó szemmel, hogy a szomszédságukban egy fekete államfőnek fehér felesége van. A frigy sokáig szerepelt a világsajtóban, az angol királynő pedig nem utolsósorban Seretsa bátor kiállása miatt ütötte lovaggá. A házasság viszontagságai inspirálták Stanley Kramer Találd ki, ki jön vacsorára? című világhíres filmjét Sidney Poitier és Katharine Hepburn főszereplésével. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!
2025. július 12. 00:09 - hudobny

90 éve hunyt el ALFRED DREYFUS

2025. július 12-én 90 éve hunyt el ALFRED DREYFUS francia katonatiszt

Egy gazdag zsidó textilgyáros család sarja volt, mégis katonának állt, és vezérkari tiszt lett belőle. A főtisztek azonban származása miatt nem fogadták be maguk közé, így amikor kirobbant egy kémbotrány, őt vádolták meg vele. A vizsgálatot végzők még a hamisítástól sem riadtak vissza, hogy Dreyfust elítélhessék, s a hírhedt guyanai Ördög-szigetre zárhassák életfogytiglani ítélettel. Pedig időközben teljesen nyilvánvaló lett ártatlansága, még a híres író, Emile Zola is védelmére kelt J'acusse! - Vádolom! - című cikkében, de őt is fegyházra ítélték. Végül kiderült Dreyfus ártatlansága, és kegyelmet kapott. A valódi kémet különben Eszterházynak hívták, de nem volt valódi Esterházy, amint az Esterházy Péter Harmonia caelestis című remek könyvéből ki is derül. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza Nicholas Halasz Dreyfus kapitány című könyvét kínálja, antikvár példányban. 

Szólj hozzá!
2025. július 11. 00:10 - hudobny

15 éve hunyt el KÁLLAI FERENC

2025. július 11-én 15 éve hunyt el KÁLLAI FERENC színész

Húszévesen lépett a világot jelentő deszkákra az akkori Szabad Színházban, s haláláig nemigen jött le róluk, hiszen egyike volt a legtöbbet foglalkoztatott színészeinknek, s persze számos felejthetetlen alakítás fűződik a nevéhez.

Főszerepek sorát játszotta el - remekül. Volt Rómeó, Cassius és Falstaff, s modern darabokban is remekelt, jó példa erre élete végefelé az Utazások nénikémmel és A szájkosár című darabban nyújtott teljesítménye. A magyar filmművészet történetébe is beírta a nevét, s bár számos jelentős és népszerű alkotásban játszott, messze leghíresebb szerepe A tanú Pelikán gátőrje. 1994-ben Bacsó Péter elkészítette a film folytatását is, de azért - talán nem haragszik meg érte senki - az eredeti az igazi. Több mint fél évszázadot töltött a Nemzeti társulatában, a magyar színjátszás legendás alakjaival játszott együtt, majd ő maga is élő legenda lett, a Nemzet Színésze.

Töretlen kedvvel és ifjonti hévvel dolgozott szinte halála pillanatáig, "a színház engem regenerál" - szerette mondogatni. De regenerálta a Lukács uszoda is, ahová negyven évig járt szinte naponta, s olyan legendák mellett tempózott, mint Kodály Zoltán és Illyés Gyula. Manapság pedig már bizonyára őt emlegetik, akik egykoron vele úszkáltak. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. július 11. 00:05 - hudobny

105 éve hunyt el EUGÉNIA francia császárné

2025. július 11-én 105 éve hunyt el EUGÉNIA francia császárné, III. Napoleon felesége

Apja Montijo és Teba grófja volt, aki még az első császárság idején jött Spanyolországból Párizsba, s bár szerzett némi elismerést, különösebb figyelmet nem keltett. Annál inkább feltűnést keltett leánya, Eugénia, aki szépségével a párizsi ünnepélyek hercegnője lett. Felfigyelt rá a nőkért egész életében rajongó Louis Bonaparte is, s miután államcsínnyel magához ragadta a hatalmat, és III. Napoleon néven trónra lépett, elérkezettnek látta, hogy párt válasszon magának.

Hatalmát megszilárdítandó politikai házasságot akart kötni, de az európai uralkodóházak sorra kikosarazták a "kis Napoleon"-t. S ekkor jutott eszébe - jobb híján - a 26 éves Eugénia, aki "gyönyörű volt és igen erős akaratú amazon". A frigy 1853. január 29-én köttetett a híres párizsi Notre Dame-ban. Eugénia az első pillanatban befolyása alá vonta a császári udvart, s Párizst hamar az európai társasági élet központjává tette, a fényes ünnepségek, bankettek és bálok élén persze ő tündökölt. Az öltözködés terén is meghatározó volt az ízlése, ő hozta divatba például a krinolint, amelyet azért viselt, hogy sokáig leplezni tudja áldott állapotát. A politikát is a pompa szolgálatába állította, ezért a nagyhatalmi ambíciókat támogatta, s ki más parádézhatott volna a Szuezi-csatorna megnyitásán, ha nem ő. Nagyrészt az ő támogatása tette elfogadottá az Európában megbotránkozást keltett táncot, a kánkánt, sőt, eltűrte a kurtizánok tündöklését is. Az orosz nagyherceg párizsi látogatása során állítólag egyszer meg is kérdezte; élnek itt tisztességes nők is? Mert ő maga eggyel sem találkozott.

Az aranyéletnek azonban idővel vége szakadt, férje bukásakor Eugénia álruhában szökött Angliába, majd özvegységre jutott, sőt, a fiát is elvesztette. 53 éves korára egyedül maradt, s a rátarti császárné a következő négy évtizedet mély gyászban élte le. 94 éves korában halt meg. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. július 10. 00:08 - hudobny

195 éve született KUGLER HENRIK

2025. július 10-én 195 éve született KUGLER HENRIK cukrászmester

Apja is cukrász volt, aki kis cukrászdát üzemeltetett Pesten, a József téren. Az ifjabb Kugler mielőtt átvette volna apja üzletét, Párizsban tanulmányozta a világszínvonalú vendéglátás titkait, és nemcsak gazdag tapasztalatokkal tért haza, de hozott magával egy kiváló szakembert is, Emil Gerbeaud-t, aki régi cukrászcsalád sarja volt.

Kugler Henrik apja örökébe lépve nagy lendülettel látott a családi vállalkozás felvirágoztatásához, a cukrászdát a Vörösmarty térre helyezte át, és remek ízléssel rendezte be. A legnagyobb gondot a választék bővítésére fordította, s cukrászatából csak kifogástalan minőségű édességek kerültek ki. Számos új termékkel is jelentkezett, ő honosította meg például hazánkban a mignont, amit évtizedekig róla elnevezve kuglernek hívtak nálunk.

A Kugler cukrászda a korabeli Pest legkedveltebb vendéglátó egysége volt, törzshelye például a haza bölcsének, Deák Ferencnek, s többször megfordult benne Liszt Ferenc is. De Kugler nemcsak remek cukrász volt, hanem kiváló üzletember is, így cukrászdája vezetését egyre inkább átengedte a még nála is tehetségesebb cukrásznak, Emil Gerbeaud-nak, aki sosem látott fejlesztésekbe fogott. Leszállította például az árakat, ami már akkor sem volt szokásban, s ezáltal a főúri rétegek mellett odaszoktak a tehetősebb polgárok is.

Így aztán a Kugler cukrászdából lassanként Gerbeaud lett, s oly híres, hogy onnan szállítottak még Viktória angol királynőnek is, és máig Budapest egyik legszínvonalasabb cukrászdája. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. július 10. 00:08 - hudobny

735 éve hunyt el IV. LÁSZLÓ

2025. július 10-én 735 éve hunyt el IV. LÁSZLÓ magyar király

V. István király és Kun Erzsébet fia volt, szilaj, vad természetét anyjától örökölte, amiért is a történelembe Kun László néven vonult be. Tízéves korában került a trónra, de kezdetben természetesen anyja kormányzott helyette, ha egyáltalán annak lehet nevezni erőtlen próbálkozásait a nagyhatalmú főurak, főként a Kőszegiek és a Csákok teremtette káosz rendezésére.

Amikor aztán László ténylegesen is átvette az uralkodást, nagy lelkesedéssel kezdett hozzá a rendcsináláshoz. Amelynek során a szívéhez oly közel álló kunokra támaszkodott, akik akkoriban bizony még nagyon kiríttak a magyarok közül pogány vallásukkal és szokásaikkal, különösen pedig vadságukkal. Amikor László király Habsburg Rudolf oldalán a csehek ellen hadakozott, a kun legények egy portya után levágott emberfejekkel rakták körbe Rudolf sátrát, de a megriadt Habsburg nem nagyon méltányolta a kunok kedvességét. Az eredetileg jó kereszténynek nevelt László egyre inkább átvette anyja népének életmódját, elzavarta gyermekként rákényszerített feleségét, és kun lányokat vett maga mellé, sőt, az is megesett, hogy egyikőjüket "mindenki szeme láttára ágyastársává tett". Kedvenc szeretőjét Éduának hívták, aki a korabeli krónikások szerint különösen rossz hatással volt rá. Amikor aztán elrabolta és a kunok kezére adta a pápai legátust, a főurak is megsokallták viselt dolgait, elfogták a királyt, s hogy trónörökösről gondoskodjanak, összezárták hites feleségével, de nem jártak sikerrel.

Lászlót végül szeretett kunjai ölték, máig tisztázatlan okból. Halálának körülményeiről egy középkori krónikás nem bizonyított, de nagyon is hihető magyarázatot adott. Szerinte egy elcsábított asszony férje ölte meg, amikor a felesége ágyában rajtakapta őket. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. július 10. 00:07 - hudobny

10 éve hunyt el OMAR SHARIF

2025. július 10-én 10 éve hunyt el OMAR SHARIF egyiptomi színész

Hogy fakereskedő édesapjától láthatta-e gyerekfejjel, miként kell az embernek elvernie a k20eresményét, azt nem tudjuk, de az bizonyos, hogy ő hamar rákapott erre. Fénykorában rendszeresen cikkezett róla a sajtó, amikor kisebb vagyonokat kártyázott el Las Vegasban vagy Monte Carlóban. Talán azért szerette a szerencsejátékokat, mert mindent a szerencsének köszönhetett.

Történt pedig, hogy kezdő arab színészként Hollywoodban téblábolt, amikor neszét vette, hogy éppen film készül Arábiai Lawrence életéről. A főszereplő Peter O'Toole személyében már megvolt, ám mellette jelentős feladat jutott egy arab karakternek, ám a szerepre kiszemelt Alain Delon és Horst Buchholz is visszautasította az ajánlatot. Omar addig lebzselt a stúdiók környékén, mígnem észrevették, és főként jellegzetes arab kinézete miatt le is szerződtették. A film világsiker lett, Omar pedig befutott színész, aki persze kezdetben karakteres fizimiskájának köszönhette sikerét.

A hatvanas években a nők egyik legnagyobb bálványa lett. Egymás után forgatta világsikerű filmjeit, amelyek közül hozzánk is sok eljutott, például az immár klasszikus remekmű, a Doktor Zsivágó, valamint a Funny Girl, a Dzsingisz kán, a Mackenna aranya és A betörés. Népszerűségéhez hozzájárult titokzatossága is, életéről alig árult el valamit, szerelmi ügyei is nagy titokban folytak, s bár olyan filmbéli partnerei voltak, mint Sophia Loren, Ingrid Bergman és Barbra Streisand, a pletyka nem hozta össze velük.

Egyedül szerencsejáték szenvedélye kapott nagy nyilvánosságot, de nem is lehetett titkolni, hiszen állandó vendége volt a leghíresebb kaszinóknak, ahol súlyos dollárezreket vert el nap mint nap. Egy időben a sármos színész volt az éjszakai élet egyik császára, aki kaszinókban múlatta az időt, persze gyönyörű nők társaságában, bár elmondása szerint egyedül a feleségébe volt szerelmes, akivel két évtizeden át élt. Játékszenvedélyében nem ismert mértéket, passziója még a munkáját is befolyásolta, egy-egy nagyobb kártyacsata miatt a forgatást is elhalasztotta.

Az állandó éjszakázás és a napi száz szál cigi persze megtette kártékony hatását, de legalább szívinfarktusa és bypass műtétje után felhagyott káros szenvedélyeivel. Élete alkonyán már nem is bridzselt, csak odahaza baráti társaságban. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. július 09. 00:04 - hudobny

100 éve született KERES EMIL

2025. július 9-én 100 éve született KERES EMIL színész

Viharos gyorsasággal robbant be a magyar színművészet élvonalába, hiszen négy évvel azután, hogy elvégezte a Színművészeti Főiskolát, már a szolnoki Szigligeti Színházat igazgatta, igaz, csak két évig. 1956-ban a Vígszínházba került, de sokáig akkor sem játszhatott békében, 1961-ben ismét direktorrá nevezték ki, ezúttal a Thália élére. Több mint egy évtizedig igazgatta a társulatot, majd a Radnóti Színpad igazgatója lett, s onnan ment nyugdíjba.

Direktori teendőinek ellátása közben persze játszott is, s nem is akárhogyan, hiszen olyan alakítások fűződnek a nevéhez mint A makrancos hölgy Petruchiója, a Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovja, vagy Osztrovszkij Viharjának Kuliginja. Pályafutása során viszonylag keveset filmezett, de valamennyi alakítása jól sikerült, játszott például a Próféta voltám szívem, a Szemüvegesek és a Húsz óra című filmben, halála előtt pár évvel pedig a Konyec - Az utolsó csekk a pohárban című film főszereplője volt, alakításáért díjat is kapott.

Külön kell említeni, hogy jellegzetes orgánumával jeles versmondó volt. 2016-ban hunyt el, s egészen idős koráig megőrizte szellemi frissességét, haladt a korral is. Vett egy laptopot, és az interneten válaszolgatott rajongói kérdéseire. Volt miről mesélnie, hiszen 91 évet élt. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. július 08. 00:08 - hudobny

330 éve hunyt el CHRISTIAAN HUYGENS

2025. július 8-án 330 éve hunyt el CHRISTIAAN HUYGENS holland fizikus, matematikus és csillagász

Csodagyerek volt, tizenhatévesen már a tekintélyes leydeni egyetemre járt, 22 éves korában pedig megcáfolta egy becsületben megőszült matematikus eredményét a kör négyszögesítésével kapcsolatban. A legmagasabb tudós körök is felfigyeltek a merész, de zseniális ifjúra, aki az elismerés hatására még lelkesebben folytatta a természet titkainak kutatását.

Számos világraszóló felfedezéssel ajándékozta meg az emberiséget. Remek távcsöveket épített, a tükröket saját maga tervezte üvegcsiszolóval készítette, s nem egy távcsövének hossza elérte a tíz métert, amely szenzációs teljesítmény volt akkortájt. Saját távcsövével fedezte fel a Saturnus Titán nevű holdját is, s ő bizonyította a Saturnus gyűrűinek létezését. Neki köszönhetjük az ingaórát is, amellyel először vált lehetségessé a másodpercnyi pontosságú időmérés. Ez ugyan akkortájt nem sokat számított az átlagembereknek, tudományos hasznát azonban nem lehet túlbecsülni. Mellesleg kitalált - XIV. Lajos korában - egy "lőporgépet" is, amely a robbanómotorok ősének tekinthető. Egyéb eredményeit felsorolni is lehetetlen, talán még érdemes azonban megemlíteni, hogy egyik munkájában azt a kérdést boncolgatta; vajon élnek-e értelmes lények más bolygókon?

Kétségtelen zsenialitása ellenére talán viszonylag kevésbé ismert a neve, pedig a legnagyobbak között kell szólni róla. Amint a XIX. század neves tudománytörténésze, Heller Ágost is tette, amikor így írt: "Azért az egyedüli helyes s a természet tudományos felfogására és megértésére vezető út az, amelyet Galilei megnyitott, és amelyen Huygens és Newton haladt". (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. július 08. 00:02 - hudobny

480 éve született DON CARLOS

2025. július 8-án 480 éve született DON CARLOS spanyol infáns

A Schiller drámájából és Verdi operájából jól ismert trónörökös II. Fülöp spanyol király fia volt, és évszázados vita folyik róla, hogy mennyire súlyos betegségek kínozták.

Gyerekkorában például élő állatokat égetett meg, ami elég szörnyű dolognak tűnik manapság, az autodafék korában azonban, amikor az ünnepségek fénypontjaként eretnekek ezrei alatt lobbantak fel a máglyák, teljesen természetes gyermeki utánzójátéknak tekinthetjük. Vádként hozták fel ellene nemi eltévelyedését is, impotenciáját azonban cáfolják az azóta előkerült bizonylatok, amelyek törvénytelen gyermekeinek kiutalt összegekről rendelkeznek. A besározásán fáradozó történetírók hihetetlen legendákat is terjesztettek, az egyik szerint csecsemőként sorra leharapta a szoptatós dajkáinak a mellét, ám ezt azért kezeljük egy kis fenntartással. Az viszont bizonyos, hogy fiatal korában többször leverte lábáról a láz, s bár a kor tudományos szintjének megfelelő leggondosabb ápolást kapta - egyszer még egy száz évvel korábban meghalt szent szerzetes földi maradványait is kiásták, és melléfektették az ágyba -, de ez nagyon korszerűnek számító gyógymód sem használt. A híres orvos, Vesalius ekkor megoperálta a szemét, de Carlos csodák csodájára ezt is túlélte, sőt, kezdett megerősödni, s ez igencsak kétségbeejtette Fülöpöt, aki egyenesen gyűlölte a fiát.

Az nem kevésbé az atyját, úgyhogy Carlos a halálos ítéletét írta alá azzal, hogy meggyógyult. A király maga tartóztatta le és vetette börtönbe fiát, aki a rabságban titokzatos körülmények között halt meg. Schiller drámája nyomán az a hamis indok terjedt el a haláláról, miszerint azért kellett meghalnia, mert szerelmes lett a mostohaanyjába, de sokkal valószínűbb, hogy apja hatalmi játszmáinak állt az útjában. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. július 07. 00:07 - hudobny

85 éves RINGO STARR

2025. július 7-én 85 éves RINGO STARR angol beatzenész

Élete, akárcsak az egész Beatles együttesé, nyitott könyv. Tudjuk, hogy a rivális liverpooli bandában kezdett, hogy nem ő volt az első dobosa a négyeknek, hanem a szerencsétlen Pete Best helyére került közvetlenül a befutás előtt, és hogy az első szám felvételekor lámpaláza miatt olyan rosszul dobolt, hogy egy profi stúdiózenészre kellett lecserélni. Azt is tudjuk, hogy énekelni nem tudott annyira, mint Lennon vagy McCartney, de dobosnak meg ügyeletes jópofának ugyanúgy bevált, mint a többiek, sőt, a filmen valamennyiüknél jobban hatott. A sokgyűrűs, nagyorrú, csúnyácska Ringo volt a lányok kedvence, és általában is a legkedvesebb, legközvetlenebb Beatle. A társak időnként átengedték neki az éneklést is, így ő dalol például a Yellow Submarine című számban.

Amikor megszűnt a banda, Ringo hamar feltalálta magát, könnyed, szórakoztató lemezeket készített, ezek közül a legkedveltebb a Photograph és a You're Sixteen lett, s közreműködni olyan nagyságokat hívott, mint Ozzy Osbourne, Scott Weiland, Steve Tyler és Alanis Morissette, valamint a többi ex-Beatle, Paul McCartney és az azóta elhunyt George Harrison. Ringo aztán All Starr Band nevű bandájával járja a világot, és a színészkedéssel is megpróbálkozott, e téren legnagyobb sikere egy Emmy-jelölés és Barbara Bach színésznő keze.

S bár a világ leghíresebb zenekarában muzsikált, s pár éve az angol királynő lovaggá ütötte, arra a legbüszkébb, hogy fia, Zak Starkey szintén nagyszerű dobos lett. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!
2025. július 07. 00:02 - hudobny

95 éve hunyt el Sir ARTHUR CONAN DOYLE

2025. július 7-én 95 éve hunyt el Sir ARTHUR CONAN DOYLE angol író

Eredetileg orvos volt, vidéken praktizált, ám betegei nyavalyáinál jobban érdekelték az egzotikus kalandok, ezért expedíciókhoz csatlakozva bejárta a fél világot, megfordult Afrikában és Északi-sarkvidéken is.

Hazatérve aztán az írásnak szentelte magát, komoly irodalmár akart lenni, ám művei megbuktak. Ekkor jobb híján írt egy pár detektívregényt, és Sherlock Holmes kalandjai azonnal óriási sikert arattak. Ő maga nem sokra becsülte saját könyveit, ezért hamar "végzett" Sherlock Holmes-szal, a detektív beleesett egy vízesésbe, és szörnyethalt. Erre Angliában kitört a nemzeti gyász, többen koszorúkat vittek a könyveket kiadó nyomda elé, olvasók ezrei követelték vissza kedvencüket. Doyle végül engedett a nyomásnak, megírta A sátán kutyája című könyvét, amelyben már Holmes barátja, Dr. Watson mesélt a flegma detektív kalandjairól. A siker ezúttal sem maradt el, s amint korábban Isaurát vagy Esmeraldát, úgy akkoriban Dr. Watsont hitték sokan valóságos személynek, a BBC még születésnapi rádióműsort is készített köszöntésére. A híres párosról a legvadabb pletykák keringtek Londonban, egyesek tudni vélték, hogy Watson doktor valójában nő, és azért járt férfiruhában, hogy vadházasságban élhessen szerelmével, Sherlock Holmes-szal.

Regényei a bűnügyi irodalom klasszikus alkotásai. Az értő ítészek szerint legnagyobb érdeme Sherlock Holmes figurájának megteremtése. Szerb Antal szerint: "sikerült alkotnia valakit, aki éppúgy van, mint Don Quijote vagy Falstaff. Sőt, mivelhogy Sherlock Holmest a viktoriánus angol jellegzetes vonásaiból (pipa, kockás ruha, flegma stb.) és jellegzetes vágyálmaiból állította össze, a kontinens a tipikus angol embert hosszú időn át nem is tudta másképp elképzelni, mint Sherlock Holmes alakjában. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!
2025. július 06. 00:09 - hudobny

610 éve hunyt el HUSZ JÁNOS

2025. július 6-án 610 éve hunyt el HUSZ JÁNOS cseh reformátor

A híres prágai Károly Egyetemen végzett, s kiváló hitszónokként hamar feltűnést keltett. Beszédeiben ugyanis a keresztény jámborsággal teljesen ellentétes nézeteket hangoztatott - legalábbis a prágai érsek szerint, akinek különösen nem tetszett Husz azon gondolata, miszerint "a világi jogon rengeteg földi javakkal bíró papokat és szerzeteseket a förtelmes uralkodástól meg kell fosztani". S miután Husz azt javasolta, hogy a világi örömökben tobzódó főpapokat utasítani kell; ezentúl az evangélium szelleme és előírásai szerint éljenek, Prága felkent érseke azonnal az eretnekség bélyegét sütötte rá. Ez majdnem egyenlő volt a halálos ítélettel, Husz életét csak az mentette meg, hogy IV. Vencel cseh király melléállt, s kinevezte az egyetem rektorává. Husz azt is prédikálni merészelte, hogy az egyház feje Jézus Krisztus, és a pápa nem csalhatatlan, ezért azután Isten legfőbb szolgája, V. Sándor pápa is kiátkozta, s a krisztusi könyörület nevében elrendelte bebörtönzését és templomának lerombolását. Husznak azonban sikerült elmenekülnie, s így visszavonultsága alatt mellesleg megvethette a modern cseh nyelvtan alapjait.

Sorsát azonban nem kerülhette el, a katolikus hatalmasságok el akarták takarítani korlátlan hatalmuk útjából. Zsigmond császár Konstanzba zsinatot hívott össze, amelyre egy teljes biztonságát szavatoló menlevéllel udvariasan meginvitálta Husz Jánost is. Husz - botor módon még mindig bízva az igaz katolikusok adott szavában - el is ment a zsinatra, ahol aztán azonnal rávetették magukat ellenségei. Husz bátran kiállt véleménye mellett, így pusztulnia kellett; halálra ítélték, s még aznap máglyán megégették. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press az Így élt Husz János című könyvet kínálja, antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása