Február 22-én 60 éves SZEREDNYEY BÉLA színész
Mivel érdekli az asztrológia, rögtön az elején szögezzük le, hogy a Halak jegyében született, Bika aszcendenssel, s ez azt jelenti - saját elmondása szerint -, hogy erősen kötődik a dolgokhoz, hosszan viszi a terheket, nem könnyen hagyja abba, amit megszeretett. Lehet a dologban valami, hiszen a Páratlan párosban több mint félezerszer, a Macskákban pedig közel ezerszer játszott, úgyhogy nem lehet azt mondani, hogy hamar ráunt volna.
Egy interjúban részletesen is kifejtette asztrológiai tapasztalatait: "A Halakból valamivel erősebb érzékenység van bennem - mondotta -, egyébként rengeteg Vízöntő bolygóm is van, tele vagyok levegővel, ezért nem tudok leülni soha, mindig jövök-megyek. A születésnapomon általában megcsináltatom a szoláromat és körül-belül tudom, hogy az elkövetkező évben mire számíthatok." Tehetségét és ambícióit ismerve, csupa jóra. Bizonyára filmezni is fog, hiszen sokszor bizonyított már, legyen elég csak a Linda vagy az Angyalbőrben című sorozatát említeni, és szerepel az Egy szoknya, egy nadrág és az Egy bolond százat csinál című sikerfilmben. Egyébként rendez is, sőt, díszleteket tervez.
Valószínűleg a szabadidejében sem fog unatkozni, nyáron lelkesen vitorlázik, télen szenvedélyesen síel, de szívesen biliárdozik, fut, úszik, szaunázik és teniszezik is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.