Március 25-én 75 éves PAUL MICHAEL GLASER amerikai színész
Broadway-produkciókban kezdte pályafutását, és a zenés színpad vezette el a filmhez. Bekerült ugyanis az 1971-ben készült Hegedűs a háztetőn című zenés filmbe - Perchiket alakította -, s a filmesek között ragadt. Bár népszerűségét nem a mozinak, hanem a televíziónak köszönheti, ő volt ugyanis a Starsky és Hutch című filmsorozat egyik címszereplője, azaz Dave Starsky nyomozó alakítója. Érdekes módon a sorozat világsikere inkább akadályozta, mint segítette, beskatulyázták, ő pedig ellenállt. Végül a rendezésbe menekült, s több remek filmet köszönhetünk neki, nálunk is ismert közülük a Borotvaélen, az Afrika csúcsai és a Kezesbanda.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.