2023. április 20-án 130 éve született HAROLD LLOYD amerikai színész
Nehezen indult a pályafutása, sokáig alkalmi munkákból élt, majd a tekintélyes Hal Roach adott neki kisebb szerepeket rövidfilmjeiben. Lassan ismertséget szerzett, ő azonban többre vágyott, és a siker reményében elkezdte Chaplint utánozni, de próbálkozása megbukott.
Ekkor gondolt egy nagyot, és saját figurát kreált magának. Levágatta bajuszkáját, szalmakalapot csapott a fejébe, az orrára pedig üveg nélküli szemüveget biggyesztett, teljesen úgy nézett ki, mint egy ügyefogyott kereskedősegéd. Ebben az állandó szerelésben aztán nekivágott a filmbéli világnak, ahol persze mindig póruljárt. Első nagy sikerét a Felhőkarcoló szerelem című filmjével aratta 1923-ban, s ez a film bekerült a mozi halhatatlan alkotásai közé is; ebben volt ugyanis a híres óramutató jelenet, amikor Lloyd a szédítő magasságban egy hatalmas toronyóra számlapján harcol a leesés ellen. Nemcsak az általa megformált figura lett népszerű, maga Lloyd is a legkedveltebb komikusnak számított, messze híresebb volt Amerikában mint a Chaplin, Lloyd Éljen a sport című filmecskéje is sokkal több pénzt hozott mint Chaplin Aranyláz című remekműve. Lloyd egyébként sokban különbözött kora komikusaitól, beérte például a színészettel, soha nem rendezett.
A hangosfilm megjelenésekor pedig számot vetett azzal, hogy az ő ideje lejárt, nem erőltette dolgot, inkább felcsapott producernek, bebizonyítva, hogy az életben egyáltalán nem olyan ügyefogyott, mint burleszkjeiben. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.