2023. május 7-én 60 éve hunyt el BAKTAY ERVIN orientalista
Művészi tehetséggel megáldott ember volt, aminek később aztán nagy hasznát vette Indiában, ugyanis a maharadzsák udvarában portréfestést vállalt, s az így keresett pénzből finanszírozta utazásait. Imádta Indiát, s nemcsak tisztelte az indiaiakat, de azon kevesek egyike volt, aki európaiként meg is értette lelkivilágukat. Amint írta: "Az ind felfogás nem vezet tétlenségre, csak azt a tevékenységet szünteti meg, amelyet mi nyugatiak, úgy látszik, egyedüli tevékenységnek tartottunk: az anyagi, elkönyvelhető, eredményt hozó, érdekektől szított, mindig valami vagy valaki ellen irányuló tevékenységet".
Egyébként rokoni látogatásra utazott Indiába, nővére ugyanis egy szikh herceg felesége lett. (Ebből a házasságból született Amrita Sher-Gil, a modern indiai festészet úttörője, akit Baktay tanított festeni Magyarországon.) Baktay bebarangolta az egész szubkontinenst, számos kalandban volt része. Amikor például Kőrösi Csoma egykori cellájának azonosítására indult, a maláriás láz kishíján leverte a lábáról, és megsérült a csigolyája is, mégis elvergődött céljáig. S végül ő véste az immáron legendás kolostori szoba ajtófélfájára a talán ma is olvasható feliratot: Csoma's room. Élményeit A világ tetején című könyvében írta meg, tudományos munkái közül pedig az India művészete a legértékesebb.
A legizgalmasabb viszont a Kámaszutra, amelyet magyarra fordított, nem kis megdöbbenést keltve akkortájt. Itthon a Hopp Ferenc által alapított Kelet- Ázsiai Művészeti Múzeum indiai anyagát gondozta, s tanított; művészettörténetet adott elő a budapesti egyetemen. Szerelméről, Indiáról több mint húsz kötetet írt, s munkásságát külföldön is becsülték. 1956-ban egyike volt annak a 17 nem buddhista személynek, akit meghívtak a Buddha születésének 2500. évfordulója alkalmából rendezett buddhista kongresszusra Delhibe. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.