2023. május 19-én 130 éve született BAJOR GIZI színésznő
Már színinövendék korában kitűnt fényes tehetségével, vizsgaelőadása után nyomban szerződést kínált neki a Vígszínház és a Nemzeti. Ő a Nemzetit választotta, és egészen rövid időt leszámítva élete végéig hű maradt színházához.
Hivatásos színésznőként első sikerét 1915-ben Gárdonyi Géza Annuska című darabjának címszerepében aratta, majd sorra játszotta a repertoár főszerepeit. A tekintélyes rendező, Hevesi Sándor például 1923-tól, amikor a Nemzeti Színház direktora lett, teljesen Bajor Gizire építette a műsort. Ő pedig meghálálta a bizalmat, csodálatra méltó színpadi rutinnal dolgozott. Egy alkalommal például egy drámai jelenetben úgy mondta el a monológot, hogy közben eljátszotta, mintha megborotválná partnerét, Ódry Árpádot, majd képzeletben csodás dús, középen szépen elválasztott frizurát készített Ódry teljesen kopasz fejére. "Aki mindent tud, annak mindent szabad" - mondták róla.
A húszas évek végétől hazánk legünnepeltebb színésznője volt, a magánéletében azonban szerény, szeretetreméltó maradt. Megvetette a világ hívságait, amint mondotta: "Kedvenc ételem nincs, öltözködni nem tartom fontosnak. Ha rám szólnak, miért nem csípem ki magam, miért nem vagyok divatos, azt felelem: minek az? Ha beljebb nem látnak...?"
Ez a csodálatos művész végül drámába való, tragikus véget ért; férje attól való indokolatlan félelmében, hogy szeretett feleségét agydaganat, azaz szörnyű halál fenyegeti, megzavarodott elmével megölte, majd ő maga is öngyilkos lett. (Kalendárium Press)
Az évfordulóra a Kalendárium Press a Kedves Bajor Gizi! című könyvet kínálja antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.