2023. december 17-én 130 éve született ERWIN PISCATOR német rendező
Egy mondatban összefoglalva; ő volt a politikai színház egyik megteremtője, azt vallotta, hogy a színpad a világnézetek szószéke. "A dráma csak annyiban fontos - jelentette ki egyszer -, amennyiben a dokumentumok tanúságán alapul; a technikai eszközök arra szolgálnak, hogy a színpadi folyamatokat a történelem szintjére emeljük". Nézeteit írásban is kifejtette, híres elméleti könyve, A politikai színház magyarul is megjelent.
Művészetét politikai nézetei miatt sok bírálat érte, az azonban kétségtelen, hogy jelentős hatást gyakorolt a színházművészet fejlődésére, és magukra a művészekre is. Walter Gropius, a Bauhaus nevű modern építészeti iskola megalapítója például az ő elképzelései szerint és felkérésére tervezte meg a "totális színházat", amely ugyan nem valósult meg, de döntően meghatározta a későbbi színházépítészetet. Megvalósult viszont híres gömbszínpada, amelynek cikkelyei egymást váltakozva nyíltak ki, villámgyors cselekménybonyolítást téve lehetővé. Svejk-rendezése is megdöbbenést keltett, annak során ugyanis a főhős állandó és értelmetlen mozgását kiemelendő futószőnyeget alkalmazott. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.