2023. december 24-én 75 éves EDWIGE FENECH francia színésznő
A máltai apa és szicíliai görög anya gyermeke Algériában született, de szerencséjére nem Észak-Afrikában, hanem Franciaországban nevelkedett. A szabadabb légkörben könnyebben kibontakoztathatta kivételes szépségét. Első lépésként megválasztották Miss Cote d'Azurnek, ennek nyomán pedig 1966-ban leforgatta első filmjét. Nagy tehetséget azonban nem árult el, nem is hívták újra, mire ő sértődötten elhagyta az országot, és áttette a székhelyét Itáliába. Ahol viszont tárt karokkal várták, a Cinecittában ugyanis akkoriban az erotikus komédia volt divatban, a kacér filmekhez pedig jól jött a gyönyörű, és a legkevésbé sem szégyenlős lány.
Éppen fél évszázada aratta első sikerét a Fogadósnénak is van egy című veretes alkotásban, amelyben különben az akkoriban szintén a szexis megjelenését kihasználó Tordai Teri játszotta a főszerepet. A hetvenes években három-négy erotikus filmet forgatott évente, de a sok limonádé - mint a különösen pajzán Hófehérke és a hét törpe - közé néha becsúszott egy-egy értékesebb film is. Sőt, miután feleségül ment Luciano Martino producerhez, férjére tekintettel abbahagyta a vetkőzést, és a művészfilmek felé fordult. Ismert mozija A lator, amelyben Deborát alakította. Bekerült a tévébe is, sokáig vezette a RAI vasárnap esti showműsorát.
Idősebb korára komoly tekintélyt szerzett, valódi színésznő lett, játszott színpadon is, sőt, immár producerként is becsülik. S bár nem szégyelli a múltját, az kicsit zavarja, hogy pucér képeivel és az egykori filmjeiből kivett erotikus jelenetekkel tele van a világháló. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.