2024. január 12-én 80 éve született JOE FRAZIER amerikai ökölvívó
Nem sok vereségben volt része, amatőrként mindössze egyszer verték meg, a profik között pedig George Foremanen kívül csak Muhammad Ali tudta legyőzni. Egyébként a születésnapját két nappal ezelőtt ünnepelt Foremanhez hasonlóan, Frazier is nyert olimpiai bajnokságot, ám öt évvel idősebb lévén nem Mexikóban, hanem az 1964-es tokiói olimpián. A profik között is hamarabb jutott fel a csúcsra, 1970-ben lett a nehézsúly világbajnoka, három évig őrizte a címét, és éppen Foreman hódította el tőle 1973-ban.
De csakúgy mint Foreman, Frazier is Muhammad Ali ellen vívta leghíresebb meccsét, ám ő legyőzte. A mérkőzést 1971-ben vívták a New York-i Madison Square Gardenben, és a boksz történetének egyik leggrandiózusabb összecsapása során Frazier a 15. menetben egy balhoroggal padlóra küldte Alit, s végül pontozással győzött. A visszavágóra 1974-ben került sor, de ekkor Ali győzött. És hogy ne legyen egy-egy a mérleg, 1975-ben a Fülöp-szigetek fővárosában csaptak össze harmadszor. A küzdelmet máig "manilai thriller"-ként emlegetik, mert az óriási hőségben mindketten szenvedtek. Végül Frazier sérülés miatt feladta a harcot.
1981-ben vonult vissza, és meglepő módon popénekesként próbálta ki magát, de a bajnokot a zenei ipar profi játékosai egy-kettőre kiütötték. Érdekes, hogy mind Ali, mind Frazier lánya bokszoló lett, és ők is összecsaptak, azt a meccset Laila Ali nyerte Jacqui Frazier ellen. Maga Frazier 2011-ben halt meg. (Kalendárium Press)
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.