2024. január 22-én 125 éve született Budapesten SÁRKÖZI GYÖRGY költő, író
A Nyugat "második nemzedéké"-nek egyik jelentékeny, egyéni hangú lírikusa volt, akinek nagyszerű művei olvashatóak ma is - Mint oldott kéve című regénye nemrégiben ismét megjelent, és azonnal el is fogyott - , pedig művészi pályafutása nem is tudott kibontakozni. 46 évet élt, s sorsa különösen tragikus. Hegedüs Géza írta: "hívő és áhítatos katolikus volt, tudatát és erkölcsi magatartását a magyar lét határozta meg, a népi irodalom politikai és művészeti vezére volt, életét tette a magyar szegényparasztság felszabadítására, amelynek életérzésével és gondjaival lelke egészével azonosult - és üldözött zsidóként halt meg negyvenhat éves korában végelgyengülésben egy fasiszta haláltáborban." Mert zsidó ősei voltak ugyan, de már 1921-ben áttért, s nem kötötte semmi felmenői vallásához. De szerencsétlenségére a híres író, Molnár Ferenc lányát vette feleségül, tehát a neje is zsidó lett, úgyhogy a korabeli Magyarországon nem nagyon kerülhette el a sorsát. Nem is kerülte. Munkaszolgálatra hurcolták, és a szörnyű balfi táborban - ahol Szerb Antalt mellette verték agyon - pusztult el szegény végelgyengülésben. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.