2024. március 7-én 750 éve hunyt el AQUINÓI SZENT TAMÁS olasz teológus
Igencsak megszenvedett hitéért, családja ugyanis bencés szerzetesnek szánta, ő azonban dominikánus barát lett. Tamást erre mérgükben elrabolták saját testvérei, és egy várban tartották amolyan házi őrizetben, hátha a rabságban megjön az esze. Mivel az észérvek nem hatottak rá, fivérei nagy ravaszul egy szemrevaló kéjhölgyet küldtek be hozzá éjszakára, ám Tamás ellenállt a csábító kísértésnek, s a kandallóból kikapott égő fahasábbal kergette ki cellájából a könnyűvérű lányt.
Az élmény nagyon megrázta szegényt, attól fogva - egy életrajzírója szerint - "mindig is kerülte az asszonyok látását vagy társaságát, ahogy az ember kerüli a kígyót". Nem volt tehát mit tenni, Tamás kiszabadult, s mivel a földi hívságokkal végleg leszámolt, idejét a tanulásnak szentelte. Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a tudományokba, szorgalmával idegeire ment diáktársainak, akik csak "néma ökör"-nek hívták, bár kivételes tehetségét azért elismerték, egyikük meg is jegyezte, hogy "bőgésével egyszer még betölti a világot". Így is történt, s bár tudományos életművének nagyszerűségét itt nincs mód elemezni, röviden jegyezzük meg, hogy a legnagyobb tudós skolasztikus lett belőle.
A "néma ökör" nevét is felváltotta idővel a "doctor angelicus", azaz az "angyali doktor" megnevezése, s tekintélyét mutatja, hogy halála után azonnal szentként kezdték tisztelni, holott hivatalosan csak 1323-ban avatták azzá. (Kalendárium Press)
Az évfordulóra a Kalendárium Press Gilbert Chesterton életrajzi könyvét ajánlja, antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.