2024. április 3-án 100 éve született MARLON BRANDO amerikai színész
Nem volt könnyű gyerekkora, anyja súlyos alkoholizmussal küszködött, ő pedig sokáig holdkóros volt, egyszer majdnem leesett a szomszéd garázsának tetejéről. Megviselt idegrendszere miatt előbb az iskolából csapták ki, majd kiszuperálták a hadseregből, így aztán színésznek állt.
A vágy villamosának főszerepében, a színpadon aratta első sikerét, majd Stanley Kowalski alakját megformálta filmen is, s újszerűen lázadó játékával meghódította a világot. Azt követően szinte minden filmjében parádés alakítással örvendeztette meg rajongóit, a Lázadás a Bountyn, a Keresztapa, Az utolsó tangó Párizsban vagy az Apokalipszis, most című filmje még manapság is hódít. Művészetéért kétszer kapott Oscar-díjat, de a másodikat nem vette át, így tiltakozott az indiánok jogainak sárbatiprása ellen.
Amilyen fényesen alakult hosszú színészi pályafutása, olyan súlyos kudarcok érték az életben; egyik szerelmét meggyilkolták, a másik öngyilkos lett, csakúgy mint legjobb barátja. De gyilkossá vált egyik fia is, aki lányának vőlegényét lőtte le, mire a tahiti anyától született Cheyenne öngyilkosságot kísérelt meg. S bár az élet viharai nagyon megviselték, mégsem tört össze, visszavonult saját dél-tengeri szigetére, s élete utolsó éveiben csak a legritkább esetben mutatkozott a nyilvánosság előtt.
A termetét tekintve is színészóriás persze akkor sem a film miatt hagyta el egzotikus búvóhelyét, főként környezetvédelmi rendezvényeken lehetett látni, de ott sem tagadta meg önmagát. Az egyik előadása közben például kiszáradt a szája, félbehagyta beszédét..., és egyszuszra kiitta az asztalon álló vizeskancsót. Végül 80 évesen, 2004-ben hunyt el. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.