Válogatott napi évfordulók

2024. április 24. 00:11 - hudobny

90 éves SHIRLEY MacLAINE

2024. április 24-én 90 éves SHIRLEY MacLAINE Oscar-díjas amerikai színésznő

Életkorát szinte alig hihetni, hiszen sokak emlékezetében úgy él, mint a Legénylakás című film bájos fiatal hősnője, de hát a filmet 1960-ban forgatták. Az azóta eltelt évtizedek alatt Shirley sikert sikerre halmozott. A Legénylakás után szinte azonnal jött újabb népszerű filmje, az Irma, te édes, majd sorban a többi, például A nő hétszer és a Sweet Charity. 1983-ban elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat a Becéző szavak című filmben nyújtott alakításáért, s ezzel ért fel a csúcsra. Az Oscaron kívül egyébként megkapta a tekintélyes Golden Globe-díjat is, az Emmy-díjat pedig háromszor ítélték oda neki. Shirley ennyi szép elismerés ellenére sem elégedett meg azonban a tehetséges színésznő szerepével, rendez is, sőt ír, és több filmnek volt már a producere.

Születésnapján, ha csak a szűk család jön össze, akkor is valóságos sztárparádét rendezhet. Hogy csak egy híres rokonát említsük, az ő édestestvére az amerikai film egyik legnagyobb férfi sztárja, Warren Beatty. Aki talán az egyetlen ember, aki őszintén a szemébe mondja: nincs ki minden kereke. Sokan vallják ezt a nézetet, főként azért, mert Shirley megrögzötten hisz a lélekvándorlásban, és ezt  úton-útfélen hangoztatja is. "Azért járok lezser öltözékben, mert egyik előző életemben az ókori Egyiptomban megtanultam, hogy a szűk ruha fogvatartja a lelket" - vetette oda egy újságírónak, aki meglátogatta texasi birtokán.

Ahol különben a kutyák és macskák mellett hiénákat tart, sőt, van egy hegyi oroszlánja is. Pedig régebben nagyon is helyén volt az esze, az első szerelme például egy magyar férfi volt. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képeken látható könyveket antikvár példányban megpróbáljuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maievforduloink.blog.hu/api/trackback/id/tr6218384509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása