Válogatott napi évfordulók

2024. július 10. 00:10 - hudobny

120 éve született LILI DAMITA

2024. július 10-én 120 éve született LILI DAMITA francia színésznő

A harmincas évek egyik legnagyobb hollywoodi sztárja volt, igaz csak néhány évig. Ennek oka az volt, hogy erős francia akcentussal beszélte az angolt, s bár ez kezdetben fokozta népszerűségét, később egyre zavaróbb lett. Ahogy írták: "... amint az első angol szavak elhagyták azt a gyönyörű, szabályosan formált ajkát, a közönség azonnal mosolyogni kezdett". Éppen leáldozóban volt szerencsecsillaga, amikor találkozott nagy szerelmével, a nála nyolc évvel fiatalabb Errol Flynnel. Flynn külön fejezetet érdemelne, kivált szerelmi szokásai, hiszen állandóan botrányok főszereplője volt, megrontásért még a bíróságot is megjárta.

Viszonyuk, majd házaséletük is a botrányok szakadatlan sorozatából állt, Errol a legintimebb hálószoba titkaikat is kifecsegte barátainak ha ivott - s általában ivott. Errol már a mézeshetük alatt is öt különböző nővel csalta meg ifjú hitvesét, nem meglepő hát, hogy állandóan veszekedtek, Lili azonban az éppen Hollywood leghíresebb férfi filmsztárjává váló Erroltól remélte, hogy nem húny ki a reá irányuló reflektorfény. Igaza lett, hiszen például fia születésekor is fotósok hada lepte el a kórházat; a Hawaiiból odarepült Errol hívta őket, gyorsan lefotóztatta magát feleségével és újszülött gyerekével, majd az asszonyt hátrahagyva elviharzott új kalandok felé.

Dicsfény ide, közfigyelem oda, Lili egy idő után megelégelte a dolgot, s végül elvált Flynn-től. Később egy dúsgazdag üzletemberhez újra férjhez ment, de aranyélete hamar véget ért. Fia ugyanis eltűnt Vietnamban, dollármilliókért nyolc évig kerestette, hiába. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maievforduloink.blog.hu/api/trackback/id/tr6618443699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása