Válogatott napi évfordulók

2024. július 21. 00:13 - hudobny

125 éve született ERNEST HEMINGWAY

2024. július 21-én 125 éve született ERNEST HEMINGWAY amerikai író

Szenvedélyes vadász és horgász volt, s önkéntesként harcolt az I. világháborúban, súlyosan meg is sebesült. Később ő írta meg a modern irodalom talán legszebb regényét a háborúról, s a Búcsú a fegyverektől című könyve filmen feldolgozva is óriási siker lett.

Egyébként maga Hemingway is ritka sikeres írónak számított - teljesen megérdemelten persze -, hiszen számtalan könyve irodalmi értéke "ellenére" is közönségsikert aratott. A Kilimandzsáró hava, az Akiért a harang szól, A folyón át, a fák közé, a Vándorünnep, vagy Az öreg halász és a tenger sok nyelven megjelent, természetesen magyarul is. Pedig igazából nem is a regény, hanem a novella nagymestere volt. 1953-ban megkapta a legnagyobb amerikai irodalmi kitüntetést, a Pulitzer-díjat, egy évre rá pedig minden író álmát, a Nobel-díjat.

De egészsége ekkor már megrendült. Nem csoda, egy amerikai riporter számbavette sérüléseit: "tucatnyi fejseb, vagy kétszáz srapnell-sérülés, egy ellőtt térdkalács, sebek kezén, lábán, ágyékán..." Élete utolsó évtizedében még küzdött, egy beszámoló szerint: "gyógyítgatta-javítgatta repedt veséjét, betört koponyáját, két összesajtolt és egy törött csigolyáját, súlyos égési sebeit, amelyeket előző télen szerzett, amikor repülőgépével Uganda bozótjába zuhant".

De bajnokként akart meghalni, amint utolsó regényhőse, Santiago, az öreg halász. S mivel azt vallotta, hogy "csak akkor rossz a halál, ha előtte elmulaszt valamit az ember", maga vetett véget életének. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

Megrendelés esetén a képeken szereplő könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maievforduloink.blog.hu/api/trackback/id/tr8418445079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása