Válogatott napi évfordulók

2024. július 23. 00:09 - hudobny

175 éve született ZICHY GÉZA

2024. július 23-án 175 éve született ZICHY GÉZA zongoraművész és zeneszerző

A fiatal gróf úrfi egy vadászbaleset során elvesztette a jobb karját, így nem sok jövőt jósoltak zongorista karrierjének, ő azonban vállalta a sors kihívását, és rettentő erőfeszítések árán európai hírű zongoravirtuózzá képezte magát. Nagyban segítette céljai valóraváltásában barátja, Liszt Ferenc, akivel később sokszor koncertezett is együtt. 17 évesen adta első hangversenyét, s a pozsonyi közönséget valósággal elbűvölte játékával. Ezután Pesten is bemutatkozott, majd nagy sikerű koncertkörutak során beutazta egész Európát, járt Oroszországban, Németországban, Franciaországban és a skandináv államokban.

Saját személyes tragédiája miatt is őszintén átérezte az elesett emberek nehéz sorsát, több koncertet adott jótékony céllal - s ez akkoriban még nem volt általánosan elterjedt szokás -, a rokkant katonákat pedig az általa írt A félkezű ember könyve című művével bátorította. Zeneszerzőként is jelentős alkotó volt, s  1875-1918 között ő látta el a Nemzeti Zenede elnöki tisztét. (Kalendárium Press)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maievforduloink.blog.hu/api/trackback/id/tr2218445111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása