Válogatott napi évfordulók

2024. július 26. 00:10 - hudobny

60 éves SANDRA BULLOCK

2024. július 26-án 60 éves SANDRA BULLOCK amerikai színésznő

Hallatlan népszerűségének titkát abban találták meglelni amerikai kritikusok, hogy "nincs olyan néző, akinek ellenszenves lenne". Pedig nem volt könnyű dolga, amikor pályája kezdetén el akarta fogadtatni magát Hollywoodban, az édesanyja ugyanis egy német operaénekesnő volt, s mivel Nürnbergben nevelkedett, sokáig német akcentussal beszélte az angolt, és erre az amcsik nagyon kényesek.

A Pusztító című filmben Sylvester Stallone partnereként aratta első sikerét, s bájával annyira elbűvölt mindenkit, hogy szinte lerohanták a producerek, így azután egymás után forgathatta filmjeit, s szinte valamennyi - például az Átkozott boszorkák, a Majd elválik, a Ha ölni kell, az Aludj csak, én álmodom, a Féktelenül, A hálózat csapdájában, a Nyom nélkül, a Beépített szépség, a Vagány nők klubja és a Két hét múlva örökké szép pénzt hozott a résztvevőknek. Természetesen neki is, a Ha ölni kell főszerepéért már hatmillió dollárt pengettek ki neki, s örömét csak növelte, hogy a forgatás során összejött Matthew McConaughey-val. A kapcsolatnak természetesen már régen vége, Sandra 2005-ben férjhez ment de öt évre rá el is váltak.

A szív bajnokai című filmjéért 2010-ben Oscar-díjat kapott, most pedig ő vezeti a színésznők fizetési listáját. Ráadásul vigyáz is a pénzére, amikor 90 millió forintért újíttatta fel a házát, minőségi kifogásokat hangoztatva pár százezerért beperelte az építési vállalkozót. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maievforduloink.blog.hu/api/trackback/id/tr4518445213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása