2024. szeptember 21-én 130 éve született PÉCHY BLANKA színésznő
A legszebben beszélő magyar színésznők egyike volt, s a "Szép magyar beszéd"-versenyek kezdeményezője, a Kazinczy-díj alapítója, beszélt nyelvünk egyik leglelkesebb védelmezője azért tudta oly remek érzékkel felismerni nyelvünk szépségeit, mert több más nyelven is kiválóan tudott. Amikor például a híres Max Reinhardt bécsi színházába szerződött - mert színésznő volt, nem nyelvész -, az első előadás után egy kritikus úgy kedveskedett neki; ha nem tudja, hogy magyar, kiejtése alapján németnek gondolta volna.
Ám amennyire tisztelettel őrizzük emlékét lelkes nyelvőrködése miatt, annyira nem szerették ezért kortársai. Tudását persze elismerték, előbb a rádióbemondók felkészítésére kérték fel, de "tanítványai" oly ellenállással fogadták tanácsait, hogy hamar felhagyott a próbálkozással, majd ugyanúgy "kiutálták" a tévéből is. A ma már oly tiszteletreméltó hagyatékát sem fogadták örömmel, örökségéből eredetileg Kazinczy-alapítványt szeretett volna létrehozni, de annak gondozását a Magyar Tudományos Akadémia visszautasította.
A magyar nyelvnél csak egyetlen fiát szerette jobban, általános örököséül is őt jelölte meg, évtizedek múlva is bízott ugyanis a csodában, hogy második világháborúban eltűnt gyermeke mégis visszatér a frontról. Ebben is csalódnia kellett. (Kalendárium Press)
A képen látható könyv 30% kedvezménnyel rendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.