Válogatott napi évfordulók

2024. október 02. 00:03 - hudobny

120 éve született GRAHAM GREENE

2024. október 2-án 120 éve született GRAHAM GREENE angol író

A híres oxfordi egyetemen tanult, majd újságírói pályára lépett, a tekintélyes The Times munkatársa lett. Első regénye  95 esztendeje, 1929-ben jelent meg, az első sikert azonban csak a közel tíz évvel  később írt Brighton sziklája című könyvével aratta. 1940-ben ismerték meg nevét külföldön is, amikor a Hatalom és dicsőség című regénye meghódította a világot. Ezután népszerű könyvek sorát írta, leghíresebb közülük A csendes amerikai, A tiszteletbeli konzul és a Havannai emberünk. Műveit félszáz nyelvre fordították le, és minden más modern szerzőnél többször vitték színpadra.

1991-ben hunyt el, s halála után neve ismét sokat szerepelt a világsajtóban, kiderült ugyanis, hogy hosszú évekig a brit titkosszolgálat ügynöke volt, szoros kapcsolatban állt a szovjet mesterkémmel, Kim Philbyvel  is. Levelezésük egyébként pár éve került árverésre Londonban. Vadászterülete Latin-Amerikán és Délkelet-Ázsián kívül Kína és Kelet-Európa volt. Mivel harcos antiimperialista hírében állt, szívesen látott vendég volt a kommunista országokban, bejutott Vietnamba és Kubába, ahol Ho Si Minh és Fidel Castro is fogadta. Greene fő feladata az volt, hogy felmérje a fejlődő világbeli szocialista országok erejét, valamint Moszkvához és Pekinghez fűződő kapcsolataik szintjét. (Kalendárium Press)

graham-greene-000_jpeg-570.jpggraham-greene-000_jpeg1090.jpgMegrendelés esetén a képeken szereplő könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek.  Megrendelhető itt: kalendarium@kalendariumpress.hu

A csendes amerikai című regényt antikvár példányban, de több különböző kiadásban kínáljuk. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maievforduloink.blog.hu/api/trackback/id/tr9818496666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása