2024. december 2-án 210 éve hunyt el DONATIEN FRANCOIS DE SADE francia író
Egész élete a törvénnyel való hadakozással telt, megbotránkoztató szexuális szokásai miatt állandóan menekülnie kellett, s többet volt börtönben, mint szabadlábon. Egyszer még halálra is ítélték, sőt jelképesen ki is végezték.
Főképp "erkölcstelen" művei miatt érték támadások, a Szodoma százhúsz napja című könyvében például enciklopédikusan rendszerezve adta közre a nemi eltévelyedéseket, nem csoda, hogy kiátkozták. A márki egyáltalán nem titkolta nemi vonzalmait, botrányos szexuális életével voltaképpen a társadalmi helyzettel szembeni lázadását fejezte ki, s ezért csukta be mindig a hatalom. Mert a téma modernkori kutatói szerint "De Sade soha semmi olyasmit nem követett el, aminek ne hódoltak volna tömegesen meglehetősen szabados erkölcsű honfitársai". A márki azonban mindezt nyíltan művelte, s grafomán ember lévén, meg is írta, így aztán nem kerülhette el sorsát. S bár a halálbüntetéstől megmenekedett, végül kedves anyósa adta újfent rendőrkézre, attól fogva a kicsapongó író szinte egész hátralévő életét rabságban töltötte.
A Bastille-ban írta fő művét, a Justine-t is, ami óriási botrányt kavart. Nem volt elég, hogy a regény zaftos orgiák leírásától hemzsegett, de az olvasókat még rajzok is segítették abban, hogy maguk elé tudják képzelni, melyik szereplő éppen kivel és hogyan adózik a szerelem istenének. Normális ember ilyeneket nem ír le, tehát De Sade nem normális - vonták le a következtetést a hatalom csúcsain, így a "szadizmus" névadója életét a charentoni elmegyógyintézetbe zárva fejezte be. (Kalendárium Press)
Az évfordulóra a Kalendárium Press a Sade, Fourier, Loyola című könyvet kínálja antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.