2024 december 13-án 80 éve hunyt el VASZILIJ KANDINSZKIJ orosz festő
Eredetileg muzsikusnak készült, majd a moszkvai egyetemen jogot és közgazdaságtant tanult. Néprajzi tanulmányutakat tett, de tanulmányozta a régi festők munkásságát is, majd megszerezte jogi diplomáját, ám hamar otthagyta a pályát, s Münchenbe ment festészetet tanulni. Sokat utazott, majd visszatért Moszkvába, s 1914-21 között ott tevékenykedett, 1918-tól tanított az akadémián is. Később a weimari, majd a dessaui Bauhausban tanított, 1933-tól haláláig pedig Párizsban élt. 1909-ben ő alapította a müncheni Neue Künstlervereinigungot, s ebből alakult meg később a nevezetes Blauer Reiter csoport, amelynek egyik vezéralakja lett. Részt vett a Die Blauen Vier művészcsoport megalapításában is. A modern absztrakt művészet egyik legnagyobb hatású teoretikusa, az abszolút, a "tiszta festészet" elméletének kidolgozója volt. Első képei még naturalista felfogásban készültek, majd a tízes évekre eljutott a teljes absztrakcióhoz, a húszas évektől pedig a szuprematizmus és a Bauhaus puritanizmusa hatására geometrikus formákkal fejezte ki magát. Híres képe az Égkék, a Tájkép toronnyal és a Lovas. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.