2024. december 14-én 225 éve hunyt el GEORGE WASHINGTON amerikai államférfi
Köztudomású, hogy ő volt az angolok elleni függetlenségi háború vezéralakja, majd a győzelem kivívása után az Amerikai Egyesült Államok első elnöke és máig egyik legnagyobb nemzeti hőse. Azt talán kevesebben tudják, hogy a bátor hadvezér, a céljaiért lelkesen küzdő politikus szerető férj és gondos apa volt. Pedig házassága nem a szenvedélyes szerelem jelképe, egy kétgyermekes, tehetős özvegyasszonyt vett feleségül, Washington gondos feleséget, az asszony pedig gazdag örökségének értő gondozóját kereste, de a házaspár idővel őszintén megszerette egymást. S bár közös gyermekük nem született, Washington György példásan nevelte mostohagyermekeit. Egyébként is jószívű, mindenki iránt gondoskodó ember volt, sokszor - akarata ellenére - túl is lőtt a célon. Végrendeletében - hogy jót tegyen velük - felszabadította rabszolgáit, de azzal a kikötéssel, hogy ténylegesen csak akkor nyerik majd el szabadságukat, ha felesége is meghal - hiszen özvegyét sem akarta segítség, munkáskéz nélkül hagyni. Meg sem gondolta, hogy ezzel éppen azokra bízta szeretett felesége életét, akiknek legfőbb érdekük ezáltal az asszony halála lett. Martha asszony szerencsére átlátta a helyzet tarthatatlanságát, s férje halálakor ő szabadította fel összes rabszolgáját. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.