2025. január 29-én 100 éve született KEMÉNY HENRIK bábművész
Hagyományos vásári bábosok családjából származott, már nagyapja, Korngut Salamon is kis bábszínházával járta az országot, a vásárokat, apja pedig Amerikából költözött haza, hogy átvegye apja örökét és bábszínházát. A kis Henrik - vagyis pontosabban: Heni - a vásári mutatványosok között nőtt fel, kicsiny gyermekkorától segédkezett az előadások alatt, a paraván mögött ő - és testvére, Mátyás - adta kézbe a bábokat, úgyhogy mire az édesapja odaveszett a munkatáborban, már gyakorlott bábosként vehette át a családi bábszínházat, s folytathatta a hagyományt.
Persze nem sokáig, az ötvenes években a már akkor is népszerű bábfőszereplőjük, Vitéz László nemkívánatos figura lett, a szocializmust építő Traktor Ferkét meg ő nem nagyon akarta játszani. Aztán kis bódéját is elvették, ő viszont megmenekült, az Állami Bábszínház szerződtette le - persze nem színésznek, hanem bábkészítő munkásnak. Lassanként azonban megengedték neki, hogy ismét bábozhasson, később Vitéz Lászlót is "rehabilitálták", sőt, a hazai televíziózás kezdetekor bábsorozatot is készíthetett vele, így generációk jó ismerőse lett. Mivel a bábművészek jórészt a paraván mögött, rejtve dolgoznak, azt sem sokan tudják, hogy ő mozgatta a bábokat olyan nagysikerű tévéprodukciókban, mint a Zsebtévé, amelyben Furfangos Frigyest és Hakapeszi Makit keltette életre, s ő volt Süsü, a sárkány is.
Művészetét kitüntetések garmadájával ismerték el, de reá jellemző módon amikor Göncz Árpád átadta neki a tisztikeresztet, a parlamenti ünnepségen azt mondta akkori államfőnknek, hogy az nem őt illeti. Majd előkapta a háta mögött rejtegetett Vitéz Lászlót. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.