2025. január 29-én 75 éves VÁMOS MIKLÓS író, dramaturg
Az ország igazán a Lehetetlen és a Pláne című tévéműsor műsorvezetőjeként ismeri, aminek ő nem igazán örül, mert önmagát írónak tartja. Teljes joggal, hisz jeles dramaturg, azonkívül színművek, hangjátékok, valamint egyebek mellett a Zenga zének, a Félnóta, az Anya csak egy van és az Apák könyve című regény szerzője, továbbá a Csók, anyu és a Szamba című film írója.
S amint könyveiben, úgy az életben is őszinteség híve, azt is nyíltan bevallotta, hogy gyermekkorában súlyosan dadogott, s szerinte már csak ezért sem lehet valódi tévés személyiség - de talán nem haragszik meg érte, ha ebben nem adunk igazat neki. Azt viszont kár tagadni, hogy egyéb sikereire inkább büszke, például, hogy nem csak tanult az amerikai Yale Egyetemen, de tanított is, és megjelent egy novellája a New York Timesban, ami igen nagy szó. Zenészként is nevet szerzett, a hatvanas években a Gerilla együttes oszlopos tagja volt, de ezzel ma már nem nagyon dicsekszik, kész szerencse, hogy akkor még eredeti nevén, Tiborként szerepelt. Miklósra is azért "magyarított", hogy ne ismerjenek rá a Gerillás évekből.
Mára persze már bizonyította, hogy jó író, Vámos Miklós nevét ismeri mindenki. Élete két leghőbb álma azonban nem vált valóra, hál' Istennek tegyük hozzá, mert bár az igazán sajnálatos, hogy negyvenévesen nem lett Nobel-díjas, de az örvendetes, hogy nem halt meg 2000-ben. Gyerekfejjel és nagy ambíciókkal ugyanis ezt tervezte, hiszen milyen könnyű lenne majd megjegyeznie az érettségizőknek: született 1950-ben, meghalt 2000-ben. (Kalendárium Press)
Születésnapjára a Kalendárium Press webáruháza az ebből alkalomból most megjelenő Utána tánc című könyvét kínálja, a lehető legmagasabb, 10% kedvezménnyel.
Megrendelés esetén az alanti képeken látható könyveket antikvár példányban tudjuk biztosítani Önnek a készlet erejéig. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu
Az alanti képeken látható könyvek viszont 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.