2025. február 9-én 80 éves MIA FARROW amerikai színésznő
Egykoron menő sztár volt, világhírű filmek egész sorában játszott, legyen elég csak a Rosemary gyermekei, a Férjek és feleségek, a Hannah és nővérei, a Szentivánéji szexkomédia, a Zelig, A rádió aranykora, a Kairó bíbor rózsája és a Broadway Danny Rose című filmjeit említeni. Akkoriban még az életet is habzsolta, volt a híres énekes, Frank Sinatra élettársa, majd férje, André Previn HIV-fertőzést hozott a családba - amint az évekkel később kiderült.
Legnevesebb párja Woody Allen színész-rendező volt, akivel 12 évig élt együtt, s 1992-ben ért véget kapcsolatuk, miután Mia azzal vádolta meg a tekintélyes filmrendezőt, hogy megrontotta kiskorú nevelt gyermekeit. Annyi biztosan igaz, hogy Woody beleszeretett koreai származású nevelt lányába, Soon-Yi-be, mert később feleségül is vette, és még most is együtt vannak, immár közel harminc éve. Mia attól fogva csak hébe-hóba filmez, szinte teljesen a családjának szenteli magát. New York mellett vett egy házat, és oda költözött a népes família. Ha jól számolt, tizenhárom gyereket nevelt fel - tizennégy lenne, de egyik lánya meghalt -, a sajátjain kívül kilencet
fogadott örökbe, van közöttük vietnami, indiai és mint tudjuk, koreai, de a fogyatékosság sem kizáró ok, egyik nevelt gyereke tolószékben él, egy másik pedig vak.
Az aranyszívű színésznő gyermekkorában maga is megtapasztalta a betegség kínjait, megkapta a rettegett gyermekbénulást, és óriási szerencse, hogy teljesen felgyógyult belőle. Ma az élettel megbékélve éldegél, egyedül Woody Allennek nem bocsát meg, pár éve még azon filmbetétek vetítését is megtiltotta a rendezőről készült portréfilmhez, amelyeken ő is látható. (Kalendárium Press)
Megrendelés esetén a képen látható könyvet antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.