Válogatott napi évfordulók

2025. február 15. 00:09 - hudobny

170 éve hunyt el VAJDA JULIANNA

2025. február 15-én 170 éve hunyt el VAJDA JULIANNA, Csokonai szerelme

Egy tehetős komáromi fakereskedő lánya volt, s kortársai szemrevaló lánynak írták le, úgyhogy kissé meglepő, hogy 21 évesen még hajadonként élt a szülői házban. Amelyben nemigen érezte jól magát, ezért sokat járt társaságba, ahol megismerkedett egy szellemes fiatalemberrel, aki azon nyomban beleszeretett. Udvarlójának jövője azonban nem biztatott sok jóval, s bár a fiatal költőt szívesen látta vendégül Júlia szigorú atyja is, amikor a házasság terve szóba került, a derék kereskedő megijedt. Volt is oka rá, hiszen maga Csokonai is azt írta, hogy "az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon", egy bolondhoz pedig mégsem adhatja a lányát - okoskodott a kedves papa. Lányát ismerve azonban tudta, ha megtiltja találkozásukat, Lilla csakazértis hozzámegy kérőjéhez, ezért nagy ravaszul azt tervelte ki, elküldi Csokonait Komáromból, keressen magának valami biztos állást, s ha az meglesz, hozzáadja a lányát. Csokonai el is indult szerencsét próbálni, szerelméhez küldött leveleit azonban Lilla apja elfogta, lányát meg azzal fűtötte; lám-lám, még csak hírt sem ad magáról. A félrevezetett lány végül engedett az atyai nyomásnak, és férjhez ment egy kereskedőhöz. Szerelme szíve fájdalmát versekbe fojtotta. A "földiekkel játszó égi tünemény" fél évszázaddal élte túl "névadóját". (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maievforduloink.blog.hu/api/trackback/id/tr7618796330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása