2025. április 11-én 125 éve született Kassán MÁRAI SÁNDOR író
Budapesten és német egyetemeken tanult, majd Párizsban élt. Hazatérése után különböző lapok munkatársa volt, majd 1948-ban külföldre ment, 1952-től az Egyesült Államokban élt, s ott is halt meg - öngyilkos lett. Írói pályáját versekkel kezdte, a húszas évek első felében kezdett prózát írni. A harmincas években már a polgárság európai irodalmának legnagyobb magyar alakja volt. Legismertebb műve az Egy polgár vallomásai, a Féltékenyek, a Vendégjáték Bolzanóban, A gyertyák csonkig égnek, a Sértődöttek és a San Gennaro vére című regénye, valamint a Kaland és A kassai polgárok című drámája. Értékesek Naplói, az egyik az 1945-1957, a másik az 1958-1967, a kései pedig az 1976 és 1983 közötti időszakot öleli fel. (Kalendárium Press)
Az alanti képek csak ízelítőül szolgálnak, hiszen az évfordulóra a Kalendárium Press az író valamennyi, jelenleg nagykereskedelmi forgalomban kapható könyvét 30% kedvezménnyel kínálja. Kivételt képeznek a tavaly október 1-je után megjelent könyvek, amelyek árából a törvény szerint maximum 10% kedvezmény adható, így azok csak ilyen kedvezménnyel kaphatóak. Valamennyi könyv egy ide írt emailben rendelhető meg: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.