2025. július 9-én 100 éve született KERES EMIL színész
Viharos gyorsasággal robbant be a magyar színművészet élvonalába, hiszen négy évvel azután, hogy elvégezte a Színművészeti Főiskolát, már a szolnoki Szigligeti Színházat igazgatta, igaz, csak két évig. 1956-ban a Vígszínházba került, de sokáig akkor sem játszhatott békében, 1961-ben ismét direktorrá nevezték ki, ezúttal a Thália élére. Több mint egy évtizedig igazgatta a társulatot, majd a Radnóti Színpad igazgatója lett, s onnan ment nyugdíjba.
Direktori teendőinek ellátása közben persze játszott is, s nem is akárhogyan, hiszen olyan alakítások fűződnek a nevéhez mint A makrancos hölgy Petruchiója, a Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovja, vagy Osztrovszkij Viharjának Kuliginja. Pályafutása során viszonylag keveset filmezett, de valamennyi alakítása jól sikerült, játszott például a Próféta voltám szívem, a Szemüvegesek és a Húsz óra című filmben, halála előtt pár évvel pedig a Konyec - Az utolsó csekk a pohárban című film főszereplője volt, alakításáért díjat is kapott.
Külön kell említeni, hogy jellegzetes orgánumával jeles versmondó volt. 2016-ban hunyt el, s egészen idős koráig megőrizte szellemi frissességét, haladt a korral is. Vett egy laptopot, és az interneten válaszolgatott rajongói kérdéseire. Volt miről mesélnie, hiszen 91 évet élt. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.