Válogatott napi évfordulók

2025. július 28. 00:10 - hudobny

370 éve hunyt el CYRANO DE BERGERAC

2025. július 28-án 370 éve hunyt el CYRANO DE BERGERAC francia költő

Savinien de Cyrano volt az eredeti neve, s bár nemesi családból származott, kisebbik fiúként a vagyont nem örökölhette, így két lehetőség közül választhatott; pap lesz, vagy katonának áll. Az utóbbi pálya mellett döntött, s nem állt egyedül ezzel a problémával, az előkelők ifjabb sarjaiból egész regiment kitelt, ő is olyan seregben harcolt, amely csupa gascogne-i nemesifjúból verbuválódott.

Vitéz katona volt, sok csatában vett részt, ám többször is súlyosan megsebesült, ezért hamar félbeszakadt fényes katonai karrierje. A civil életben a tudomány és főként az irodalom érdekelte, kiváló költő volt, személyes ismerőse, Moliére például szinte szóról szóra tőle vette át a Scapin furfangjai című vígjátékának egyik fejezetét. De Cyrano költőként is megmaradt heves vérű gascogne-inak, állandóan párbajozott, idővel nem is mertek kiállni ellene, kortársai szemében ő volt a Bátorság Démona. Ám ez a rettenthetetlen lovag amilyen vakmerően hadakozott a legerősebb férfiúkkal is, olyan félénk és tartózkodó volt a nőkkel szemben, szerelmi kalandjairól nem is tudunk.

Életének ez a különös kettőssége azóta is izgatja az utókort, s bár Rostand halhatatlan drámája sok tekintetben nem fedi a valóságot, Cyranónak tényleg nagy orra volt, de ez nemigen zavarta, ő maga gúnyolódott rajta. Igaz, hogy más tegye, azt valóban nem tűrte el. De nem is merte megpróbálni senki. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza Edmond Rostand halhatatlan remekművét kínálja, antikvár példányban.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maievforduloink.blog.hu/api/trackback/id/tr4118908030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása