2026. január 22-én 70 éve hunyt el KORDA SÁNDOR filmrendező
A Sir Alexander Korda néven világszerte tisztelt rendező és producer egy Túrkeve melletti kis faluban született Kellner Sándor László néven, s mivel második keresztnevét használta, mindenki Lacinak hívta.
Filmbe illő pályakezdése volt. Kezdeti gyöngécske filmes munkáira felfigyelt a kor legnagyobb tekintélyű filmmogulja, a Corvin filmgyár tulajdonosa és igazgatója, Janovics Jenő, aki személyesen kereste fel a reménybeli ifjút. Félórát tárgyaltak - nem tudni miről -, s mikor felálltak az asztal mellől, kész volt a szerződés. Mindenki elképedésére Janovics 18 ezer koronás fizetéssel
szerződtette Kordát, s ez a pénz több volt, mint a magyar miniszterelnök éves javadalmazása. Korda a mesés szerződés ellenére sem volt elégedett, ő ugyanis nem csak pénzt akart, hanem hatalmat is, a tekintetben persze, hogy művészi kérdésekbe nem tűrt beleszólást senkitől.
Tehetségét - a magyar filmművészet szerencsétlenségére - Kun Béla is méltányolta, ezért Kordának a Tanácsköztársaság után el kellett menekülnie Horthyék elől, így művészete Angliában bontakozott ki, ahol ő lett a modern brit filmgyártás megteremtője. Százhatvan filmet készített, amelyek közül hatvanat maga is rendezett, egyebek mellett olyan világsikerű műveket, mint a VIII. Henrik magánélete, a Rembrandt,
A bagdadi tolvaj és a Lady Hamilton, mely utóbbiért a Gestapo körözést adott ki ellene, az angolok pedig - az első filmművészként - lovaggá ütötték.
Ezt különben leginkább Winston Churchillnek köszönhette, aki nemcsak tisztelte, de személyesen is jó barátja volt. Talán mert annyira hasonlítottak egymásra; mindketten szerették a brandyt és a szivart, s utálták a testmozgást. (Kalendárium Press)
Megrendelés esetén a képen látható könyvet antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.