2026. május 12-én 60 éves STEPHEN BALDWIN amerikai színész
Baldwinokkal el van látva a filmvilág, három testvére is erre a pályára adta a fejét, úgyhogy figyelni kell, ha nem akarjuk összekeverni őket. Stephen a fiúk között a legkisebb, és időbe telt, amíg rámosolygott a szerencse.
Pedig igazán vászonra termett srác volt, nem az a lányosan jóképű, inkább amolyan vad tinilánykedvenc, így azután bár a rendezők nem érdeklődtek utána, felfigyelt rá a befolyásos divatdiktátor, Calvin Klein, aki modellként foglalkoztatta az akkor éppen pincérként dolgozó ifjút. Divatfotói aztán Oliver Stone kezébe kerültek, s mivel akkor már Stephen bátyja, William filmezett, úgy gondolta, talán az öcskös sincs tehetség nélkül. Másik két testvére mellé leszerződtette tehát őt is a
Született július 4-én című filmjébe, s ezzel el is indította a pályán. Minden jól alakult, nemsokára azonban az Édes hármas című filmben megkapta első "erős és buta" szerepét, és a figura jó időre ráragadt. Szinte felüdülés volt számára, amikor a Flintstone-család című filmben Bénit alakíthatta, mert akkor csak butának kellett lennie. Híres filmje a Halálos összeesküvés, az Édes hármas, a Szökevények, a Bűnbeesés ideje és a Közönséges bűnözők.
Ő maga inkább szolid kispolgár, a csillogó Hollywood helyett egy vadnyugati farmon lakik, ahol szívesen olvasgat, sőt ő maga is farag verseket. Feleségét sem valami puccos fogadáson, hanem a new york-i metróban ismerte meg, pedig megismerhette volna a legelőkelőbb partin is, az asszony ugyanis Brazília leghíresebb kortárs zeneművészének, Eumir Deodatónak a lánya.
Kennya és a Stephen több mint három és fél évtizede vannak együtt, felesége két lánnyal is megajándékozta. Akik csodaszép felnőtté értek, egyikük pár éve a világhírű énekes, Justin Bieber felesége lett. (Kalendárium Press)
Ha tetszik, amit csinálunk, szerény hozzájárulásával segítsen lehetővé tenni, hogy folytathassuk. Köszönjük, ha támogat bennünket! Ha szeretne segíteni, itt teheti meg: https://www.donably.com/napi-evforduloink

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.