Mesélem Julius Tomasovce barátomnak, hogy nemrégiben eladtam az autómat és vettem egy másikat, s bár ment minden rendesen, mégis nagy kaland az ilyen. Ő csak nevetett rajtam, és elmesélte, hogyan megy az Afrikában.

Tudni kell, hogy az egykoron nagy világcsavargó barátom sokszor úgy járt Afrikában, hogy elrepült valahová, ott vett egy használt autót - Toyotát persze, mi mást? -, az útja végén pedig eladta, és hazarepült.

Afrikában az autó vétele és eladása éppolyan nagy kaland, mint minden más. Afrikában ugyanis kétfajta használt autó létezik: tökéletes állapotú és MÉH-telepre való roncs. Ezt a helyi autókereskedők hozzák az ember tudomására, a szakvéleményük attól függ, hogy ugyanazt az autót megvenni vagy eladni akarod. Ráadásul az afrikaiak szent meggyőződése, hogy a muzungo, azaz a fehér ember dúsgazdag milliomos, így aztán a pénz nem számít neki akkor se ha venni, akkor se ha eladni akar. A bőrszín miatt csalni sem lehet, a fehér ember megjelenik az autókereskedés kapujában, és már elveszett ember.

Az ember Afrikában nem úgy vesz használt autót, mint mifelénk. Afrikában ugyanis az számít tökéletes állapotú autónak, amit be lehet indítani és gurul. Az, hogy a külcsínre nem nagyon adnak, még érthető is valahol, de az említett két szemponton kívül semmi másra sem. Barátom például Nairobiban az egész kereskedést megnevettette azzal a felvetésével, hogy nem működik az index. A térdüket csapkodva kacagtak, hogy miért kéne működnie, Afrikában úgy sem indexel senki. Hogy a lámpák nem égnek, az szinte előírás, hiszen nappal kell autózni, este mindenki menjen haza, mert jönnek a hiénák.

Tükrök csak a vadonatúj autókon vannak az első két napig, utána letörik úgyis, mert nekihajt egy öszvérfogat, leharapja egy teve, de nincs is rá szükség, hiszen az afrikai sofőrök nem nézelődnek hátrafelé. Előre kell menni, tehát előre néznek, minek kéne visszapillantó tükör? Az se számít hibának, ha a vezető felőli ajtó nem nyílik, ha be lehet mászni az anyósülés felőli oldalon, nem is értik, mi lehet a gond. De legyünk igazságosak, egy kiegészítő felszerelésre nagy gondot fordítanak, annak mindig működnie kell, ez pedig a duda. Duda nélkül az ember nem tud közlekedni Afrikában, bár a barátom úgy tapasztalta, hogy azzal se, hiszen mindig mindenki minden helyzetben dudál, úgyhogy a hangjelzésre nem figyel senki.

A papírokkal nem kell foglalkozni, Afrikában forgalmi ugyan elvileg létezik, de nem érdekel senkit, törzskönyvről hallani sem hallottak, az adásvételi szerződés egy sajtpapír. A rendőr mondjuk kérheti az autó papírjait, de helyiektől sosem kéri, fehér embertől pedig mindig, és hiába adja oda, az szerinte úgysem szabályos, így aztán a büntetést nem lehet megúszni. Autót úgy lehet venni, mint a piacon a főzőbanánt, kiválasztod, kifizeted és elhajtasz vele.

A barátom idővel megtanult kereskedni az afrikaiakkal, úgyhogy nagyon nem tudták becsapni, csak kicsit. Jó tanács, ha autót veszel, a kereskedő árának rögtön a harmadát mondd, aztán ha a feléért neked adja, már nem érzed becsapva magad, pedig dehogynem. Eladáskor fordított a helyzet a kereskedő árának háromszorosát kell mondani, és aztán az általa elgondolt összeg duplájáért rásózhatod.

A barátom különben egyszer Loméban ravasz tervet eszelt ki. A kocsmában összeismerkedett egy helyi pasassal, meghívta vagy három sörre, aztán megkérte, hogy pár dollárért cserébe vegyen neki egy autót. Szépen elballagtak a kereskedésbe, a barátom kint maradt az utcán, az elég ágrólszakadtnak kinéző emberünk 10 perc alatt megvette a barátom által már előző nap kiszemelt autót negyed áron, ám a kereskedés éppen arrafelé lófráló egyik alkalmazottja kiszúrta, és kiverte a balhét.

Az afrikaiak ugyanis nem szeretik a csalást. Pontosabban azt nem szeretik, ha a fehér ember őket akarja átvágni. És dühös afrikaival nem jó ujjat húzni.