Február 12-én 95 éves FRANCO ZEFFIRELLI olasz filmrendező.

Színészként kezdte a pályafutását, és óriási szerencséjére olyan nagyságok mellett ismerhette meg a szakma rejtelmeit, mint Roberto Rossellini, Vittorio De Sica és Luchino Visconti. Ö maga is elárulhatott némi tehetséget, mert Visconti maga mellé vette asszisztensnek, de mielőtt ő is rendező lett, még tett egy kis kitérőt; díszlettervezőként dolgozott pár évig. 1951-ben lett rendező, s annak ellenére, hogy a nagyvilág főként filmjei révén ismeri, valójában színházi rendezőnek számít. Dolgozott a londoni Covent Gardenben, a párizsi Comédie Francaise-ben és a velencei Arénában, s mivel nagyon szereti az operát, a milánói Scalában is. Shakespeare-darabok színpadra állításával alapozta meg tekintélyét, s akkor figyelt fel rá a világ, amikor a híres Old Vic társulatával bemutatta a Rómeó és Júliát. Színpadi munkáival olyan megbecsülést szerzett, hogy amikor leforgatta első filmjét - egy dokumentumfilmet -, a színészkirály Richard Burton vállalkozott a narrátor szerepére. Burton később játszott is nála, hiszen Zeffirelli vele és Liz Taylorral forgatta talán legnépszerűbb filmjét, A makrancos hölgyet. De szinte valamennyi Zeffirelli-film népszerű lett, nálunk is jól ismert közülük a Rómeó és Júlia, a Napfivér, Holdnővér és A názáreti Jézus, illetve a Hamlet, a  Végtelen szerelem, A bajnok és az Egy apáca szerelme. Ma ő a világ egyik leghíresebb élő filmrendezője, pedig igazából az opera a szerelme, egykoron például ő állította színpadra a milánói Scalában Verdi Don Carlosát. Ma már persze nem dolgozik, egészsége megrendült, napjait kerekes székben tölti, de hát nincs mit csodálkozni rajta, mégis csak 95 esztendős.