Március 22-én 55 éve hunyt el SZÉKELY MIHÁLY operaénekes

Bár természetesen képezte a hangját, nem lehetett észrevenni rajta, őstehetség volt. Jó példa erre New York-i esete, amikor meghallgatásra hívták a világhíres Metropolitanbe. A próbaéneklés az ő esetében igencsak rövidre sikerült. A meghallgatás vezetője ugyanis lezseren felszólt neki a színpadra, hogy énekeljen valamit a Szöktetés a szerájból című operából, ám Székely Mihály szabadkozott, hogy csak magyarul tudja. Mindegy, legyintettek lentről, mikor azonban belekezdett, megálltak a karok a levegőben. Azon nyomban leszerződtették, s két hét múlva már a Metropolitanben énekelt.

Meghódította Amerikát, Saljapin óta nem ünnepeltek úgy basszistát mint őt, így kedvező ajánlatok sora közül válogathatott, ő azonban hazajött, mert nemcsak csodálatos művész volt, hanem igazi vagány is, és csak itthon tudott jóízűen fröccsözni és kedvére ultizni. Hű maradt a budapesti Operaházhoz, amelynek közel négy évtizeden át volt tagja, s ezalatt elénekelte az operairodalom szinte valamennyi basszus szerepét. Legendák övezte ember volt, a békebeli művészek közül való, aki még játszott és nem szenvedett, amint a színpadon, éppúgy az életben sem. Nem csinált különösebb faksznit a hangjából, nem járt meleg sállal a nyakában, ellenben dohányzott, szerette a hideg fröccsöt, sokat kávézott, lóversenyen és presszókban múlatta az időt.

Korának egyik legnagyobb énekes-sztárja volt, egyszer például szépen odasétált a műveinek pontos előadására szigorúan kényes Bartók Bélához, barátságosan hátba veregette, és azt mondta neki, a Kékszakállt ő bizony másként énekelné, mint a mester elgondolta, meglátja jobb lesz úgy. Az elképedt Bartók halkan csak annyit suttogott: magának mindent szabad - majd szépen hazaballagott, és a kedvéért mélyebbre írta át A kékszakállú herceg várát.