2022. november 20-án 110 éve született HABSBURG OTTÓ politikus
Utolsó királyunk, IV. Károly fia már gyerekként emigrációba kényszerült, s abban a tudatban nőtt fel, hogy sosem léphet trónra. Politikai terveit azonban nem adta fel, s komoly tekintélyt szerzett Európa-szerte, a Páneurópai Unió elnökeként és az Európai Parlament képviselőjeként megbecsült vendég volt mindenfelé. Személyes ismerőse volt a XX. század történelmének szinte minden meghatározó alakja, a II. világháborút például Roosevelt elnök vendégeként vészelte át.
Kevés nála európaibb embert lehetett találni, mert például nem csak a világnyelveken volt perfekt, de bármelyik közép-kelet-európai országba ment, az ott lakók államnyelvén volt képes kommunikálni, még horvátul is tudott, magyarul pedig hiba nélkül beszélt - bár szimpatikusan raccsolva.
Kiváló személyes tulajdonságain, sokoldalú képességein kívül az is szerepet játszott tekintélyében, hogy élete utolsó évtizedeiben nagy idők tanúja volt, hiszen ne feledjük, Ferenc József még a térdén lovagoltatta, s a császár talán arról is mesélt neki, hogyan történt, amikor gyerekként még ő játszadozott Bonaparte Napóleon fiával, a reichstadti herceggel!
Utolsó trónörökösünk befolyását latba vetve sokat tett Magyarország európai integrációjáért, de egyébként is kötődött hazánkhoz, gyakran járt nálunk, hiszen több egyetem díszdoktora, alapítvány tagja vagy éppen város díszpolgára volt, már életében szobra állt. És már csak azért is jönnie kellett, mert fia,
Habsburg György Magyarországon telepedett le a családjával együtt, s nem lehet eléggé kiemelni a történelem azon bájos fintorát, hogy a Ferenc József temetésén és az utolsó magyar király koronázásán is részt vett, 2011-ben elhunyt Habsburg Ottó unokája aztán évekkel ezelőtt a sóskúti óvodában játszotta a Kacor királyt. (Kalendárium Press)
A képen látható könyv 30% kedvezménnyel rendelhető - amíg a készlet tart - egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.