2023. február 23-án 195 éve hunyt el FAZEKAS MIHÁLY költő és botanikus
Tulajdonképpen a botanikus és költő sorrend inkább helyénvaló lenne, hiszen ő magát is főképp a természetrajz tudósának tartotta, igen büszke volt például a Diószegi Sámuellel közösen összeállított Füvészkönyvére. Fiatalon sem a deákos műveltség megszerzésén fáradozott, igazából tanulni sem szeretett, így még pelyhedző állal felcsapott katonának. Közlegényként kezdte, de oly vitézül verekedett, hogy főhadnagyi rangig vitte, igaz, egy csatában egyik ujját áldozta a hadi dicsőség oltárán. Élete fő művét is csonka kezével írta meg, de ez persze mit sem ront rajta, a Lúdas Matyi legjobb elbeszélő költeményeink egyike.
S bár Fazekas maga is tisztában volt vele, hogy írása remekmű, az irodalmat továbbra is úri passziónak tartotta, s nem is nagyon vágyott rá, hogy valódi költő legyen. Pedig egész életében verselgetett, katonaként hadi költeményeket faragott, majd szerelmes lett, s természetesen megénekelte izzó szenvedélyét és szerelmi bánatát is. A szerelemmel különben nem volt szerencséje, mindkét kedvesétől elszakította a katonasors, mindig rosszkor vezényelték máshová. Élete delén túl ő volt Debrecen főpénztárosa és a híres kollégium gazdasági vezetője. S mily gondos őre volt a rábízott javaknak, jól mutatja, hogy régi katonai sikereit megismételve, vakmerő bátorsággal mentette ki egy tűzvészből a kasszát. (Kalendárium Press)
A képeken látható könyvek 25% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.