2023. június 21-én 115 éve hunyt el NYIKOLAJ RIMSZKIJ-KORSZAKOV orosz zeneszerző
Annak ellenére, hogy kedvtelésből már gyerekfejjel megtanult zongorázni, sőt komponált is, nemigen érdekelte a zene, s meg sem fordult a fejében, hogy zeneszerző legyen. Fiatalon a tengerész pálya vonzotta, hajóskapitány szeretett volna lenni, ezért a Tengerészeti Akadémián tanult, amelynek végeztével a kadétoknak a gyakorlatban is tanúbizonyságot kellett adniuk felkészültségükről, így ő is évekig tartó világkörüli utat tett.
Nem tudván persze, hogy közel hároméves utazása meghatározó befolyással lesz későbbi zenei munkásságára, lévén a számos kalandból és a természet egzotikus szépségeiből táplálkozik majd művészetének legsajátosabb vonása, muzsikájának rendkívüli színgazdagsága.
Élményekben pedig nem volt híján, vadászott cápára az Egyenlítőnél, léket kapott a hajójuk a brazil partoknál, és akkor kötöttek ki Amerikában, amikor éppen a polgárháború dúlt az északi és a rabszolgatartó déli államok között. Hazatérése után aztán azon gondolkodott, miképpen tudná legjobban visszaadni az úton látott rengeteg szépséget, s erre a legalkalmasabbnak a zene látszott. Összeismerkedett kora legnagyobb zeneművészeivel, de még sokáig katona maradt, egyik első művét is úgy komponálta, hogy Balakirev direkt parancsba adta neki. (Kalendárium Press)
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.