2023. június 22-én 235 éve született BODOR PÉTER székely ezermester
Már fiatalon kitanulta az asztalos, az órás, a lakatos és a kertész mesterséget, majd hosszabb külföldi tanulmányutat tett. Hazatérése után Marosvásárhelyen telepedett le, s csakhamar azzal képesztette el a város lakóit, hogy egyetlen vasszög nélkül megépítette a Maros-hidat.
Igazi ezermester volt, legnagyobb hírnévre zenélő kútja tett szert, amelyet az 1820-as évek elején állítottak fel a városban. A kút - amely hatóránként eljátszott egy kellemes kis dallamot - óriási feltűnést keltett, s a siker alaposan megrészegítette alkotóját. A kút ugyanis, bár nagy dicsőséget szerzett alkotójának, pénzt csak keveset hozott a konyhára, így az aranykezű mester elhatározta, majd ő pénzt is csinál magának. Hamisítványai azonban nem sikerültek olyan jól mint zenélő kútja, s a hatóságok sem értékelték leleményességét, így szegény évekig sínylődött a börtönben.
A zenélő kút hírnevén azonban Bodor balsorsa sem ejtett csorbát, s bár az eredetit 1911-ben lebontották, sikerült azt rekonstruálni, és 1936-ban fel is avatták a Margitszigeten. Ma is ott van. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.