2023. november 12-én 80 éves BRIAN HYLAND amerikai énekes
A derék férfiú a rock and roll úgynevezett második csapásán haladt - ez annyit jelent, hogy kissé lemaradt az első nemzedéktől, de a hatvanas évek elején még számára is termett babér. Első együttesét még tizenkét éves korában szervezte, s még tizenöt is alig múlt, amikor lemezre vehette az Itsy Bitsy Teenie Weenie Yellow Polka Dot Bikini című, egyebek között Szandi által is énekelt számot, amelyet sikerült feltornásznia a toplista élére. A hatvanas években különben 21 slágerlistás nótát termelt, egyebek között a Sealed With A Kiss című dalt. Az évtized végén eltűnt, de a hetvenes években még képes volt beleerősíteni, a Del Shannon által menedzselt Gipsy Woman című dalával. Amivel aztán el is lőtte minden puskaporát és bár nem hagyta abba teljesen az éneklést, kevés figyelemre méltatták korábbi rajongói. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.