2024. január 4-én 85 éves KORDA GYÖRGY táncdalénekes
Az örökifjú, tenorhangú táncdalénekest vélhetőleg kevesen nem ismerik kis hazánkban, hiszen hat és fél évtizede énekel. A hatvanas-hetvenes években a Táncdalfesztiválok közönségkedvence volt, olyan máig népszerű dalok előadója mint a Szeretni kell, a Bocsánat, hogyha kérdem, a Visszatérek én, a Tombolhat az orkán és a Vágyom egy nő után. Sikereinek bizonyítására legyen elég annyi, hogy minden egyes albuma aranylemez lett, s nem csupán a lassan klasszikus értékű régiek, de a feleségével, Balázs Klárival közösen készített újak is. S ne feledjük, két tucatnyi lemeznél jár.
S mivel a külföldre szakadt magyarok között ő az egyik legkeresettebb hazai előadó, bejárta a világot, csak az Egyesült Államokban vagy harmincszor lépett már fel. Nem kell tehát csodálkozni rajta, hogy anyagilag is megalapozta az életét, az éneklés mellett idővel komoly üzletember lett, és felépített egy pazar panziót Buda legszebb részén. Külön öröme, hogy fiatalon nem is álmodhatott ilyen palotáról, eredetileg vegyipari technikumot végzett, és a nagybetűs életet segédmunkásként kezdte a Kábelgyárban, ott énekelt rendszeresen a többi munkásnak, ha azok felseperték helyette az udvart. Aztán jött a Ki Mit Tud?, majd első énekesi szerződése egy dorogi étteremben. És következtek a Táncdalfesztiválok, de ezt már tudjuk... (Kalendárium Press)
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.