2024. február 16-án 65 éves JOHN McENROE amerikai teniszező
A fehér sport történetének egyik leghíresebb fenegyereke, botrányai legalább annyit szerepeltek a lapok hasábjain, mint eredményei. De igazi fenegyerek persze csak az lehet, akit győzelmei feljogosítanak erre, és e tekintetben Johnnak nem kell szégyenkeznie.
Hiszen nemcsak az egyik legbalhésabb teniszező volt, de az egyik legtehetségesebb is, pályafutása során összesen 154 versenyt nyert, a felét egyesben, a felét pedig párosban. Háromszor nyerte meg a wimbledoni torna férfi egyesét, emellett négyszeres amerikai bajnok, és 170 héten keresztül vezette az ATP világranglistáját. Az örökranglistán különben máig a harmadik helyen áll, csak Ivan Lendl és Jimmy Connors előzi meg. Rátérve a botrányokra, ő az egyetlen teniszező, akit Grand Slam-tornán leléptettek a bírók, s ő szurkolta le a legtöbb büntetést viselkedése miatt - igaz, volt miből fizetnie, hiszen több mint 12 millió dollárt teniszezett össze.
A magánéletében sem csak az ital játszott főszerepet gyakran, de néha még a drogok is. Házassága sem bizonyult tökéletesnek, a Papírhold című film sztárját, Tatum O'Nealt vette feleségül, aki három gyermeket szült neki, de amikor felesége ismét filmezni kezdett, John egyszerűen kitette a szűrét. A heves természetű teniszsztár egy veszekedés során állítólag még apósát, Ryan O'Nealt is megverte. (Kalendárium Press)
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.