Válogatott napi évfordulók

2025. június 15. 00:06 - hudobny

80 éves HARSÁNYI GÁBOR

2025. június 15-én 80 éves HARSÁNYI GÁBOR színész

1968-ban végzett a Főiskolán, s akkor még másik keresztnevét, a Zsoltot használta. Pár év múlva azonban már az egész ország tudta, hogy Gábornak hívják, a hetvenes évek elején ugyanis szinte berobbant a köztudatba.

Először a Jó estét nyár, jó estét szerelem című nagysikerű film főszerepében remekelt, majd az Egy óra múlva itt vagyok című népszerű tévéfilmsorozat Láng Vincéjeként az egész ország megszerette, s a Rézmozsarat vegyenek című dala ma is ismerős sokaknak. A fényes pályakezdést néhány évi viszonylagos csönd követte, amit írásra használt ki. Már tizenhétévesen díjat nyert a Magyar Rádió ifjúsági novellapályázatán, azóta pedig írt regényeket, színdarabokat, musicalt és C.C. Kicker álnéven bűnügyi könyveket, legsikerültebb műve talán a Sztriptíz-bár a Cityben című színdarabja. 1982-ben egyike volt a Hököm Színpad megalapítóinak, majd az abból kinőtt Karinthy Színház társigazgatója lett.

Az egykori vagány persze idővel példás férj és családapa lett, három gyermeke van, előadás után siet haza írni, s még a házimunkából is kiveszi a részét - csak a mosogatást utálja. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maievforduloink.blog.hu/api/trackback/id/18888196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal

Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása