2024. február 19-én 35 éve hunyt el KÁLMÁN GYÖRGY színész
Több mint negyedszázadon át játszott a Nemzeti Színházban, számos kiváló alakítás fűződött a nevéhez, mégis valahogy mindig egy kicsit háttérben maradt. Talán mert érett művészként sem bízott igazán önmagában, a saját tehetségénél sokkal többre tartotta a színészetet. "Nagyon nagyképűen, nagyon pöfetegen, nagyon nagy szerencsével indultam a pályán - vallotta be egyszer -, épp elég, hogy vezeklésül folyamatosan megkérdőjelezzem magam".
Nem bízott igazán magában, pedig szerepeit alaposan kimunkálta, s általában parádés teljesítményt nyújtott. Kiváló képességeit rajta kívül mindenki elismerte, ráosztották például minden színész álmát, Hamlet szerepét, de ő visszautasította. "Lehet, hogy féltem - ismerte be -, ma már verem miatta a fejem a falba". îgy is sok szép feladat jutott neki, emlékezetes Lucifer volt például, bőrruhában, meghökkentve és fel is háborítva sokakat, s nagy sikert aratott a Lear király Bolondjaként is. S persze filmezett, legismertebb mozija a Naplemente délben és a Requiem.
Élete utolsó éveiben súlyos beteg volt, s bár talán tehette volna, nem lépett színpadra. "Csakis a létezés gyönyörűségében hiszek" - mondta egy interjúban, s mivel a teljességre törekedett, nem akart csak úgy játszogatni. Csak a teljesítményt tartotta fontosnak, a legendákból nem kért. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.