2024. március 21-én 255 éve született DAYKA GÁBOR költő
Szegénysége miatt papnak tanult Egerben, ám hosszabb időre Pestre vetődött, ahol aztán megismerkedett a kor leghíresebb gondolkodóival és a felvilágosodás eszméivel. Nem nagyon vágyott vissza Egerbe, ott ugyanis akkoriban egy Szaicz Leó nevű vakbuzgó minorita szerzetes ostorozta a nyájtól elbitangoltakat.
Szaicz egyszer átvizsgálta Dayka egyik beszédét is, és nem kevesebb mint hatvan eretnek tételt talált benne. Ez már Daykának is sok volt, otthagyta a szemináriumot, és nemes bosszút állva gyorsan lefordította Abelard és Heloise híres szerelmi történetét. Sietségét súlyos betegsége indokolta, amellyel ő maga is pontosan tisztában volt, így a sors által rövidre szabott életében igyekezett letenni valamit a költészet asztalára.
Sikerült is neki, csodás verseket írt, amint Szerb Antal írta: "A tüdőbetegek áttetsző finomsága tette talán oly finommá sorait". Testi szenvedései elől a szerelembe menekült, de sajnos keserűen csalódnia kellett. Örömmel hagyta magát elcsábítani háziurának kacér leányától, akit meggondolatlanul el is vett, felesége azonban megcsalta. Bánatát hiába próbálta versbe fojtani, szíve fájdalma csak siettette halálát. Huszonhét évet élt. (Kalendárium Press)
Megrendelés esetén a képen látható könyvet antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.