Válogatott napi évfordulók

2024. július 06. 00:11 - hudobny

835 éve hunyt el HENRIK angol király

2024. július 6-án 835 éve hunyt el II. HENRIK angol király

Tehetséges uralkodó volt, számos üdvös intézkedést hozott; sikerült megszilárdítania az állam- hatalmat és a jogrendet, s például ő állította fel az esküdtszék intézményét. Sikeres és boldog ember lehetett volna tehát, ha életét meg nem keserítik az állandó belviszályok. Leghíresebb ellenfele éppen az a Becket Tamás volt, akiből ő csinált befolyásos kancellárt és canterbury érseket. Hosszas hadakozás után végül a király mérgében kifakadt: Hát nincs senki, aki megszabadítana ettől a zavargó paptól? Akadt ilyen személy, Beckettet végül meggyilkolták.

Henriket azonban még haló poraiban is kísértette a tekintélyes érsek, így egy év múlva elzarándokolt a sírjához; három mérföldet gyalogolt mezitláb, s mire Becket sírjához ért, csupa vér volt a lába. Henriknek alaposan meggyűlt a baja a családjával is, fiai állandóan lázadást szítottak ellene, felesége, Aquitaniai Eleonóra pedig kiállhatatlan természetével annyira az agyára ment, hogy idővel be is záratta nejét. Nem lehet elhallgatni persze, hogy Henrik megcsalta asszonyát, bár Eleonórát sem kellett félteni, a trubadúrok egymással versengve írták neki szerelmes verseiket, és a korabeli pletykák szerint néhányuk előtt meg is nyílt a királyné hálószobájának ajtaja. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maievforduloink.blog.hu/api/trackback/id/tr6518441395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása