Válogatott napi évfordulók

2024. július 12. 00:17 - hudobny

25 éve hunyt el SZELECZKY ZITA

2024. július 12-én 25 éve hunyt el SZELECZKY ZITA színésznő

Még a színiakadémia növendéke volt, amikor a Színházi Életben róla megjelent kis fénykép alapján megkeresték a filmgyárból, és szerződést ajánlottak neki. Ami nagy örömmel töltötte el persze, ám fejfájást is okozott neki, az Akadémia igazgatója, Ódry Árpád ugyanis gyűlölte a filmet, és próbálta távol tartani növendékeit attól. Be is hívatta az igéző szépségű lányt, és kérdőre vonta: "Hát maga is a sátán szolgálatába szegődik? Magát is el fogja kapni a siker, és nem lesz igazi művész!"

Hogy a művészi dologban igaza lett-e, az megítélés kérdése, azt viszont tényleg remekül látta, hogy színész-palántája sikert sikerre halmozott. S bár az akadémia elvégzése után a Nemzeti Színházban bizonyíthatta színészi kvalitásait, ott 60 pengős fizetése volt, filmjeiért viszont 35 ezer pengő ütötte a markát - ki az, aki ilyen lehetőséget veszni hagy. Ő nem is hagyta, s hét év alatt negyedszáz film főszerepében csillogott, köztük olyan máig ismert mozikban, mint a Gül baba, a Sziámi macska és a Rózsafabot. Mivel akkoriban a legnagyobb sztárok közé számított, nem sok jóval biztatta az egyre közeledő front, úgyhogy az orosz csapatok elől az emigrációba menekült - s hogy mennyire igaza volt: távollétében népellenes bűnökért háromévi börtönre ítélték.

Előbb Argentinában élt, majd az Egyesült Államokban telepedett le. De amint sok évvel később bevallotta: "Én Magyarországon voltam egész életemben, ha nem is földrajzi értelemben, de lelkiségben igen". S hogy ez nála nem csak elvárt szólam volt, azt 1997-ben végleges hazaköltözésével bizonyította, s végül 85 évesen érdi otthonában hunyt el. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képeken látható könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maievforduloink.blog.hu/api/trackback/id/tr1918444831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása