Válogatott napi évfordulók

2024. november 23. 00:09 - hudobny

165 éve született BILLY, A KÖLYÖK

2024. november 23-án 165 éve született BILLY, A KÖLYÖK

Az amerikai Vadnyugat vérzivataros történelmének legfiatalabb banditája volt, ezért kapta a Kid, azaz a Kölyök melléknevet. Egyébként William Bonney volt a "becsületes" neve, New Yorkban született, és már zsenge gyermekkorában megmutatkozott szilaj természete. Iskolába nemigen járt, 12 évesen már saját pisztolyával hadonászott, s míg iskolatársai a leckét körmölték, ő olcsó kuplerájokban kártyázott.

Egyik nap aztán vitába keveredett egy hamiskártyással, aki dühösen a kedves mamáját emlegette, mire a sértett tinédzser egyszerűen keresztüllőtte. Jellemző, hogy az anyukája megdícsérte a fiát karakán kiállásáért, majd összecsomagolta neki az elemózsiás csomagot, és útjára bocsájtotta. Menekülése közben Amerika délnyugati vidékeire vetődött, ahol - mi másból - útonállásból tartotta fönn magát.

Korának egyik leghírhedtebb rablójának számított, összesen huszonegy gyilkosság száradt a lelkén. 1880-ban azonban sikerült elfognia Patrick Garrett seriffnek, s a bíróság kötél általi halálra ítélte Jim Brady seriff meggyilkolásáért. Billy azonban két őrét lelőve megszökött a börtönből, mire Garrett a nyomába eredt, s végül az egy tanyán megbújt Billyre törve lelőtte. Még nem volt 21 éves.

Billy, a kölyök alakja köré hamar legendák szövődtek, a nép lassanként úgy emlegette, mint valami amerikai Robin Hood-ot, Új-Mexikó szegényeinek védelmezőjét. Gaztettei az évtizedek múltával a feledés homályába vesztek, tettei pedig megszépültek. Életét azóta sokan feldolgozták, sok filmet is forgattak róla. De Billy the Kid címmel készült az első nemzeti témát feldolgozó amerikai balett, és róla írta Puccini a Nyugat lánya című operáját. (Kalendárium Press)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maievforduloink.blog.hu/api/trackback/id/tr8118735808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Válogatott napi évfordulók
süti beállítások módosítása