2024. december 18-án 10 éve hunyt el VIRNA LISI olasz színésznő
Egy fogpaszta-reklámban tűnt fel, és szinte berobbant a filmvilágba. A producerek őt szánták ugyanis a meghalt Marilyn Monroe utódjául. A szépsége meg is volt hozzá, a szája szögletében megbúvó anyajegy pedig külön izgalmassá tette az arcát, úgyhogy nagy reményekkel indult a pályán.
Az első tucatfilmek során tehetségéhez gyakorlati tudást is szerzett, így nem okozott csalódást, jelzi ezt az a több mint százötven film, amelyet forgatott. Nagy részük persze nem túl veretes alkotás, de akad köztük elsőrangú film is, például a nálunk is ismert Támadás az óceánjáró ellen, A huszonötödik óra, a Különleges játékok, a Margot királynő, a Casanova '70, A fekete tulipán és A tenger zamata. Igazi szupersztár azonban mégsem lett Hollywoodban, ahhoz ugyanis túl erényesnek bizonyult. Egy producert például egyszerűen kihajított, amikor az attól tette függővé, megkapja-e egy film főszerepét, ha kedves lesz vele, és nem ez az elvárt viselkedés arrafelé szőke szépségektől. Ő inkább négy év után hazatért a férjéhez és a gyerekéhez, boldogan élt családi körben, s csak akkor filmezett, ha a kedve tartotta.
Tegyük hozzá persze, hogy férje dúsgazdag üzletember volt. Aki azonban élete végefelé kicsit megnehezítette felesége életét, Virna ugyanis éppen egy negyvenrészes filmsorozat főszereplőjeként élte sokadik virágzását, amikor férje 200 millió lírás sikkasztási ügybe keveredett, s ez kissé beárnyékolta örömét. Mindazonáltal boldogan élt férjével, első és egyetlen szerelmével a férfi haláláig, fél évszázados házasságuk csodaszámba ment a film világában. Férje elvesztése nagyon megviselte, s egy év múlva ő is követte. (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.