2025. március 22-én 130 éve született ILLÉS BÉLA író
Mivel elkötelezett baloldali író volt, az előző rendszerben túlértékelték munkásságát, később pedig tudomást sem vettek róla. Pedig ha lehántjuk az életművére rakódott pátoszt, értékes irodalmi hagyaték marad. Jelentős regénye a Kárpáti rapszódia is, de kivált a Nyugatban megjelent fiatalkori esszéi, valamint az élete utolsó éveiben alkotott, ironikus írásai nagyszerűek, számos ma is elgondolkodtató megállapítást tett. Azt írja például, hogy a magyar író sajátossága, hogy szereti azonosítani magát a nemzettel, ezért "ha rossz kritikát kap (szerinte igazságtalan kritikát) veszélyben a magyar! Ha nem kap előleget meg nem írt könyvére - vége a magyarnak!"
A leghíresebb tette azonban az, hogy ő találta ki az 1849-es magyar szabadságharc oldalára átállt, és ezért kivégzett orosz katona, Guszev kapitány alakját, amelyből aztán a propaganda valós történelmi személyt csinált, oly annyira, hogy a sosem létezett, Illés Béla által kitalált hős Guszev kapitányról utcákat, iskolákat neveztek el, még szoborban is megörökítették "alakját".
Illés Béla egyébként sem volt humortalan ember, Karinthy Ferenc is bátran viccelt vele. Egyszer például a parlamenti Kossuth-díj átadáson - amikor mindkettőjüket kitüntették -, az ünnepélyes kézfogás után az egyik oldalsó helyiségben adták át a díjjal járó pénzt. Cini bement, és a listán meglátta az övé mellett az idős Illés Béla nevét. Rögvest "beindult az agya", komoly képpel előadta az adminisztrátornak, hogy szegény Béla bácsi beteg, nem tudott eljönni, őt kérte meg, vegye fel a pénzét. Ki is adták neki, s mikor Illés Béla nemsokára jelentkezett a pénzért, elküldték az öreget: Az már fel van véve kérem, tessék távozni. Az öreg persze rögtön sejtette, hogy Cini van a dologban, megkereste a fogadáson, és ott kergette a Parlament folyosóin: Cini, add vissza a Kossuth-díjamat! (Kalendárium Press)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal